Cégtemető fizetés helyett – Behajtja a NAV az adósságot az egykori tulajdonosoktól
Fotó: Illusztráció

Több milliárd forintot fizettek ki eladósodott cégek egykori tulajdonosai a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak az elmúlt években. A hatóság felhívja a figyelmet, hogy a cégtemető nem megoldás, a felelősségre vonás érdekében peres eljárásokat indítanak a visszaélőkkel szemben. A NAV pereinek gazdaságfehérítő szerepe is van, több ezer ilyen indult az elmúlt időszakban.

 

Akár kisebb, 1-2 millió forintos tartozás esetén is jellemző, hogy köddé válnak a cégek a különböző hitelezők és a hatóságok elől. Ezek vezetői vagy nem tudják, vagy pedig nem akarják visszafizetni a felhalmozott adósságukat. Az sem ritka, hogy új székhelyre költöztetik a céget – legalábbis papíron –, általában új megyét is választanak, hogy nehezebb legyen megtalálni az egykori tulajdonosokat.

Behajtja a NAV

A cégek eladása és átruházása alapvetően nem szabálytalan, így nem is bizonyosul bűncselekménynek. A cégtemetőket úgy lehet megkülönböztetni, hogy egyáltalán nem szeretnék az adott céget megmenteni, direkt azért adták el, hogy megtévesszék a hatóságot.

„Ha cégtemetőbe próbálják átmenteni a vállalkozást, az azt jelenti, hogy a vállalkozások vezetői eladják hajléktalan vagy külföldi magánszemélyeknek ezeket a vállalkozásokat, megpróbálva a tartozásukat elkerülni, illetve a tartozások kifizetését elkerülni. Természetesen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ezeket a mögöttes felelősségeket felkutatva, azokat a peres eljárásokat indítja el, amellyel a cégképviselők felelősségre vonhatók. Ez a felelősségre vonás jelenleg is folyamatban van, hiszen csaknem háromezer peres eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, többségében eredményesen” – nyilatkozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense.

A peres eljárások mellett több száz ügyben peren kívül sikerült megegyezniük a feleknek – tette hozzá Magyar Norbert.

Eredményes perek

A NAV vizsgálatainak, folyamatos perelőkészítő ellenőrzéseinek célja a perben előterjeszthető bizonyítékok begyűjtése, és ennek eredményeként a piaci verseny tisztességtelen szereplőinek kizárása a gazdasági életből. A NAV perei nyomán valóban felelősségre vonhatók a céget cégtemetőnek értékesítő vállalkozások vezetői. Az elmúlt években milliárd forintos nagyságrendben állapítottak meg a felelősség alól kibújni próbáló vezetők rovására fizetési kötelezettségeket. A megindított perek szinte mindegyikét megnyerte a hivatal. Ezekben az ügyekben a NAV pereinek gazdaságfehérítő hatása is van, hiszen a tisztességtelen piaci előnyöket használni kívánó vállalkozások irányítóit visszatarthatja a hitelezők megkárosításától, az eltiltás pedig lehetővé teszi a szabálykövető vállalkozások piaci megerősödését – olvasható a hatóság közleményében.

Ötéves eltiltás

Az adóelkerülő, jogtalan piaci előnyöket szerző vállalkozások vezetői bírósági döntések alapján kénytelenek személyesen megfizetni az okozott károkat. Ez akkor is így van, ha még a fizetésképtelenségi eljárás megindítása előtt a céget értékesítik egy cégtemetőnek. Ha a bírósági ítélettel a károk megfizetésére kötelezett személy nem fizet, akkor a hitelező kérelmére akár öt évre is eltilthatják a cégképviselettől és az irányító befolyást biztosító üzletrészek megszerzésétől.