Búvó örökség – A vármegyei értéktárról készült képeit mutatta be Csutkai Csaba
Két évtized fotográfiai munkáját tárja az érdeklődők elé Csutkai Csaba legújabb kiállítása, mely július 1-jén nyílt a Váci Mihály Kulturális Központban. A Megyei Prima-díjas fotóművész „Búvó örökség” című tárlata Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye épített és természeti értékeit mutatja be, különös figyelmet fordítva a középkori templomokra, kastélyokra. A kiállítás augusztus 6-ig látogatható.
Fontos megőrizni nemzeti értékeinket az utókornak
Középkori templomok, kastélyok, természeti értékek, melyek vármegyénk értékei között szerepelnek. Csutkai Csaba kiállítása az elmúlt két évtized fotográfiai terméséből válogat. A tárlat azonban nem új keletű: a „Megbúvó örökség” már közel egy évtizede járja a vármegye településeit, valamint a határon túl is bemutatkozott. Csutkai Csaba számára ezek az alkotások azt az üzenetet hordozzák, hogy érdemes felfedezni és megőrizni azokat az értékeket, melyek identitásunk részét képezik.
– A művészeti gimnáziumban tanítva azt tapasztaltuk, hogy hamarabb mentek el és jobban élvezték a gyerekek a velencei kirándulásokat, mint a saját 30-40-50 kilométeres körzetben lévő épített vagy természeti értékeink megismerését. Ez megerősített engem abban, hogy újra pozícionálásban meg kell ismertetni a megyét, olyan edukációs, vizuális dolgokkal, ami hittem benne, hogy csalogató tud lenni a fiatalabb nemzedékek számára is
– fogalmazott Csutkai Csaba.
A fotóművész számára a fotográfia soha nem csupán művészi önkifejezés volt. Elmondása szerint már fiatalon felismerte, hogy a fényképezőgép segítségével olyan értékeket őrizhet meg az utókor számára, amelyek idővel akár végleg eltűnhetnek. Az általa megörökített középkori templomok, kastélyok és történelmi épületek nem egyszerű műemlékek, hanem olyan helyek, melyek egy-egy település múltját, identitását és közösségi emlékezetét hordozzák.
Szoros, jó együttműködés
Baracsi Endre, a vármegyei értéktár bizottság elnöke örömmel fogadta, hogy az alkotó a helyi kincseket ilyen módon is megőrzi az utókornak.
– Mindig arra törekszünk, hogy ez ne csupán egy száraz lista legyen, hanem ennek valóban legyen egy megmutatható része, amellyel kitudjuk emelni ezeket az értékeket, és érdekessé is tudjuk tenni azok számára, akik nem ismerik vagy azoknak, akik igen, csak lehet éppen egy másik szemszögből tudjuk velük láttatni ezeket. S erre kiváló lehetőség, amikor mondjuk egy kiállítási anyagot tudunk elkészíteni vagy egy könyvet. S ebben vannak partnereink, olyan segítőink, akikkel együtt tudunk gondolkodni, együtt tudjuk érlelni ezt a kovászt. Ilyen Csutkai Csaba is, akivel rengeteg kiadványt készítettünk
– fejtette ki a vármegyei értéktár bizottságának elnöke.
A vármegyei értéktárban már közel kétszáz érték szerepel – tette hozzá Baracsi Endre. A szerdán nyílt kiállítás augusztus 6-ig tekinthető meg a Váci Mihály Kulturális Központ aulájában, az intézmény nyitvatartási idejében ingyenesen.


