Bűnmegelőzési mobilparavánok Nyíregyházán

Engedjünk utat a szirénázó rendőrautónak, vigyázzunk értékeinkre és ne bízzunk meg idegenekben! Többek között ezekre, a mindennapi életben is megjelenő veszélyekre hívja fel a figyelmet Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Rendőr- főkapitányság azokkal a prevenciós paravánokkal, amelyeket a Korzó bevásárlóközpont harmadik emeletén tekinthetnek meg az érdeklődők. „Az érkerti lakótelep nagyvárosias lakókörnyezetének minőségi megújítása” című projekt keretein belül megvalósuló mobiltáblák célja, hogy a fiatalok körültekintőbben viselkedjenek, és ne váljanak bűncselekmények áldozataivá.

Dr. Pál Gyula, alezredes, a Megyei Bűnmegelőzési Osztály vezetője a Nyíregyházi Televízió Híradójának azt mondta, a táblák tervezésénél azt is szem előtt tartották, hogy a kép és ráírt szöveg összhangban legyen. A gyerekeknek lehetőségük van arra, hogy fényképeket készítsenek saját arcukkal, amit a Rendőrség reményei szerint közösségi oldalakon is megosztanak. Így az üzenetek sok emberhez eljutnak.

A kiállításra látogató általános iskolások hasznosnak találták a prevenciós táblákat. Jászai András, a Bem József Általános Iskola másodikos tanulója azt mondta, a táblák segítségével könnyen megtanulják azt, hogyan előzzenek meg egy bűncselekményt.
A fényképezési lehetőséget biztosító eszközöket két héten keresztül tekinthetik meg a Korzóban, utána a megye városaiba viszik őket, hogy ott is formálják a fiatalok szemléletét.

Mikita Eszter