Bővülhet az árstopos élelmiszerek köre, emellett a rezsicsökkentés, a kamatstop és a benzinár-stop is védi a családokat
Fotó: Illusztráció

Fontos, hogy a hat alapvető élelmiszer mellett továbbiakat is bevonjanak a hatósági áras termékek körébe, mert a jelenlegi helyzetben ez nagy segítség a háztartásoknak – idézték fel Orbán Viktor miniszterelnök szavait az M1 műsorában. Emellett a kormány fenntartja a rezsicsökkentést és a benzinár-stopot, a kamatsopot pedig kibővítették. A hatósági árszabályozásról Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetője beszélt az M1 Ma Reggel adásában.

A szakértő az alapvető élelmiszereket érintő hatósági árszabás kapcsán megjegyezte, hogy olyan termékekre vonatkoznak, amelyeket minden háztartás megvásárol, valamint ezek a termékek a háború kitörése óta komoly áremelkedésen mentek keresztül.

– Például a napraforgóolaj ára majdnem duplájára emelkedett a háború kitörése óta – mutatott rá Sebestyén Géza. Elmondta, hogy uniós vonatkozásban az euróval fizető országokban minden euró többletkiadásból 1,5 cent a napraforgóolaj drágulásából fakad. A szakértő rámutatott, hogy a csirkehús és a tejtermékek is jelentősen drágultak Európa-szerte.

Mint elmondta, a magyar kormánynak az árstop meghatározásakor viszont úgy kellett lépnie, hogy egy „szélesebb árucsoport” részére szabjanak ki korlátozást. A csirkemellre vonatkozó hatósági árat példaként felhozva Sebestyén rámutatott, hogy ezzel a döntéssel megmaradt a termelők és a kereskedők mozgástere is, hogy továbbra is foglalkozzanak a csirkehús előállításával és eladásával, mivel annak csak egy részére vonatkozik a hatósági ár. Az állami beavatkozás azonban lehetőséget biztosít a vásárlóknak is, hogy a piaci árnál kedvezőbben jussanak húshoz.

Az MCC szakértője arra is felhívta a figyelmet, hogy a hatósági árak bevezetése mérsékli az inflációt.

A szakértő arra is emlékeztetett, hogy minden országnak gazdasági érdeke a lakosság fogyasztásának fenntartása. Sebestyén szerint a magyar vásárlók fogyasztásának védelme biztosítja, hogy megmaradjon a jövedelmek vásárlóértéke, és magasan tartsa a foglalkoztatást is.

 

Forrás: hirado.hu