Bővítené a keleti kapcsolatokat az osztrák nagykövet

Ajándékcsomaggal lepte meg Nyíregyháza alpolgármestere az osztrák nagykövetet. A diplomata egy, a városházát ábrázoló festményt és a térségre jellemző finomságokat is kapott Jászai Menyhérttől. Ezek után az alpolgármesteri szobában a két ország közötti gazdasági kapcsolatokról, az ukrán–orosz konfliktusról és a nyíregyházi befektetési lehetőségekről is szó esett. A megbeszélésen részt vett dr. Barabás László, az Osztrák Köztársaság tiszteletbeli konzulja is.

A nagykövet ezek után a nyíregyházi sajtó képviselőivel találkozott. A tájékoztatón elmondta, a két ország között rendkívül élénk a gazdasági kapcsolat. Magyarországnak Ausztria a második legfontosabb kereskedelmi partnere, és Ausztriának is a hetedik legjelentősebb partnere Magyarország. Hozzáfűzte, több ezerre tehető azoknak az osztrák vállalkozásoknak a száma, amelyeknek magyar kapcsolatai vannak. A legnagyobb osztrák kereskedő, termelő cégek, bankok közül pedig legalább 300 fektetett be Magyarországon. Az osztrák befektetések értéke ennek köszönhetően meghaladja a 9 milliárd eurót. A nagykövet hozzáfűzte, az osztrák vállalkozók az ország nyugati részét preferálják, de szerinte érdemes bemutatni nekik a keleti régiót is.

További képekért kattintson a fotóra!

– Amit mi tenni tudunk, a nagykövetségen dolgozó kollégáim segítségével, hogy ide – Magyarország keleti régióira – irányítjuk az osztrák vállalkozások és potenciális befektetők figyelmét. Bemutatjuk a térség előnyeit, és hogy milyen lehetőségeket kínál számukra. Azonban hozzá kell fűzni, mindezeknek a befektetők szándékaival is egybe kell csengeniük – hangsúlyozta Ralph Scheide.

Nyíregyháza alpolgármestere egyetértett azzal, hogy nagy lehetőségeket kínál az osztrák tőkének Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Jászai Menyhért szerint ezért is fontos, hogy a három hónapja kinevezett nagykövet első kelet-magyarországi útja Nyíregyházára vezetett.

– Úgy érzem, ez a látogatás érzékelteti Nyíregyháza súlyát, és elismerés annak a munkának, amit eddig végeztünk, és annak a potenciálnak, ami Nyíregyházában, akár az osztrákok szemével megvan – mondta az alpolgármester.

A nagykövet délután olyan osztrák tulajdonban lévő vállalkozásoknál tett látogatást, amelyek Nyíregyházán fektettek be. Emellett felkeresett egy olyan építőipari céget is, amely Ausztriában kapott jelentősebb munkákat.

Z. Pintye Zsolt

(Fotó: Trifonov Éva)