Böllérverseny Napkoron

Már a 14. alkalommal tartják meg Napkoron a Nemzetközi Száncsengés és Böllérversenyt. Január 17-én, szombaton mintegy 20 csapat mérkőzik meg egymással, és verseng a zsűri elismeréséért. A versenyre négy határon túli csapat is érkezik, az idei év különlegessége pedig az, hogy két cigány csapat is megmutatja, hogy ők milyen hagyományok szerint dolgozzák fel a disznót. A verseny szabályai nem változtak, idén is mangalicát kell vágni, abból készítenek a csapatok ételeket. A zsűri díjazza a legjobb fogópálinkát, a legfinomabb forralt bort, a legszebben dolgozó böllért, a legjobb hurkát és toros káposztát. Az Agrárkamara elnöke úgy látja, a rendezvény fontos a megye gazdálkodói számára.

A képre kattintva megtekintheti a rendezvény sajtótájékoztatóján készült fotóinkat!

Aki hagyományos disznóvágást szeretne látni, annak érdemes hajnalban kelnie, a csapatok ugyanis már a reggel 6 órai kapunyitás után megkezdik a disznóvágást és a mangalicák feldolgozását. Emellett látványdisznótorost is tartanak: egy majdnem 4 és fél mázsás sertést vágnak le, s abból készítenek disznótoros ételeket.
A böllérverseny ünnepélyes megnyitóját reggel 8 órakor tartják, ezután a színpadon szórakoztató programok várják a látogatókat. Néptánccsoportok lépnek közönség elé, a csapatok és a települések rövid műsorral mutatkoznak be, fellép a Dorkó Band, a Betli Duó, Magyar Rózsa, Bunyós Pityu, Jolly és Suzy, Kis Grofó, Roberto, a mulatós masszőr és az X-faktorból ismert Nagy Ricsi. A rendezvény ideje alatt Nyíregyháza és Napkor között idén is biztosítanak autóbuszjáratot.

A rendezvény előkészületeiről a Nyíregyházi Televízió Szieszta című műsorában is kaphattak nézőink egy kis "kóstolót".