„Boldog idők”
A Siklódy Ferenc grafikusművész munkáiból nyílt kiállítás május 9-éig látható a Pál Gyula Teremben.

 Siklódy Ferenc grafikusművész Hargita megyében, Gyergyószentmiklóson született. A marosvásárhelyi képzőművészeti középiskolában érettségizett, majd a kolozsvári „Ioan Andreescu” Képzőművészeti Akadémián, illetve a budapesti Képzőművészeti Egyetemen folytatott tanulmányokat. Jelenleg a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola tanára. A Pál Gyula Teremben nyílt kiállításon a művész linómetszeteit és néhány fametszetet nézhetnek meg az érdeklődők. Az alkotások egy része Siklódy Ferenc 2011-ben készített sorozatának darabjai, amely mellett idei képek is láthatók. A tárlat megnyitóján Halkóné dr. Rudolf Éva önkormányzati képviselő mondott köszöntőt, a kiállítást dr. Szepessy Béla grafikusművész nyitotta meg.