Tehetségek 2
Képzőművészeti kiállítás nyílt a Váci Mihály Kulturális Központban. A tárlat május 17-éig látogatható.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Kállay Gyűjtemény és a Váci Mihály Kulturális Központ közös szervezésében április 17-én, pénteken nyílt kiállítás Tehetségek 2 címmel a VMKK emeleti galériájában.

Dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza Megyei Jogú Város alpolgármestere a megnyitó ünnepségen elmondta: nagyon fontos, hogy a feltörekvő művészek, alkotók (akiknek egyébként nincs lehetősége kiállítani alkotásaikat) be tudjanak mutatkozni a nagyközönség előtt. Ezért is indult útjára már az elmúlt évben a Tehetségek kiállítás, nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal. Nyilván a tavalyi sikernek is köszönhető, hogy megnőtt azoknak a száma, akik élni szeretnének a bemutatkozás eme lehetőségével.

A mostani kiállítók között vannak már gyakorlottak, illetve első kiállítók is, név szerint: Balogh József, Bakti Károly, D. Papp Sándor, Galántai Zsófia, Havasi Dóra, Kurucz Petra, Láng Eszter, Szakszon Imre, Szegedi Attila, Tőkés Réka. A tárlat részeként ugyanakkor a Művészeti Szakközépiskola képzőművészeti tagozatának növendékei is bemutatkoznak alkotásaikkal.

A kiállítás május 17-éig várja a látogatókat mindennap 8–20 óra között. A belépés díjtalan.

Információ: 42/411-822

További képekért kattintson a fotóra!