Biztosan nyert a Nyíregyháza Spartacus II.
Fotó: Dankó László

A Balkány ellen lépett pályára a Nyír-Wetland Megyei I. osztályban a Nyíregyháza Spartacus II. A mieink az első félidőben fölényben játszottak, és ez eredményben is megmutatkozott. Oláh Benjamin szerezte meg a vezetést a 15. percben, miután a jobb oldalon szép cselek után betört a 16-oson belülre, majd ballal kilőtte a hosszú felső sarkot.

Negyedórával később Hunyadi Bence duplázta meg az előnyt, aki szintén egy jó csel után a bal alsóba lőtt. Szünet után már nem esett gól, a Szpari II. 2-0-ra győzött. 

Nyíregyháza Spartacus II - Balkány 2-0 (2-0)

Nyíregyháza: Reszler - Kardos, Herczku, Horváth, Gönczör, Vámos, Hunyadi, Girdán(Rácin), Erdei(Kovács N.), Oláh, Torkos (Szűcs)

vezetőedző: Kemény Kristóf

Balkány: Kanócz - Fekete (Verner), Zakor G (Mocsár), Tóth (Zakor J.), Haller (Fodor), Vasas, Csatári, Németi, Bakosi, Kerecsen, Pallai

vezetőedző: Mirgai László

Kemény Kristóf: - Ezen a napon két MEGYEI csapat volt a pályán, ez kritika ránk nézve! Azon túl, hogy nyertünk, és a sérülésből felépült, közel egy évet kihagyó két játékosunk újra pályára léphetett, másnak nagyon nem örülhetünk...