Bíróságok Napja – Kitüntetéseket adtak át a Nyíregyházi Törvényszéken
Fotó: Illusztráció

1869. július 15-én törvény deklarálta a bírói függetlenséget. Ezt a jeles alkalmat ünnepelték az ország többi intézményéhez hasonlóan a Nyíregyházi Törvényszéken. Az emlékező eseményen kitüntették a kimagasló teljesítményt nyújtó bírákat és alkalmazottakat. 

Kereken 150 éve annak, hogy létrejött az önálló bírói hivatás. Az 1869. július 15. napján kihirdetett, a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 4-es törvénycikk alapozta meg a mai XXI. században is működő bírósági szervezetet, a bírói hatalmat. 

Ezekkel a gondolatokkal kezdte köszöntőjét a Bíróságok Napja alkalmából rendezett ünnepségen a Nyíregyházi Törvényszék elnöke, Dr. Nyakó Zsuzsanna. Utalt arra, hogy az úriszék és a mezővárosi bíráskodás helyett ekkor jött létre az a bíróság, melyben komoly változások után ugyan, de ma is dolgoznak. Fontos szabályokat fogalmaztak meg ebben a törvényben. Elválasztotta a közigazgatást, illetve az igazságszolgáltatást.

Életre szóló küldetés, lemondás és önkorlátozás a bírói hivatás. Súlyozni kell a hatalom és felelősség mértéke között. Az erkölcs és a lelkiismeret között.

Dr. Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnöke elmondta:

Ünnepeljük és emlékezünk arra, hogy milyen felelősség és milyen hatalom ez a hatalom. Nem elsősorban a hatalom oldalát, hanem a felelősség oldalát tekintjük, hogy az ügyfelek ügyeiben pártatlanul, méltányosan és ésszerű határidőn belül döntsünk. Az igazságszolgáltatásban, mint elnevezésben is benne van, hogy az igazságot keressük, és ezt igyekszünk a lehető legnagyobb pontossággal, precizitással, illetőleg a jogszabályoknak megfelelően szolgáltatni az ügyfeleinknek.

A kitüntetettek között volt Újváriné dr. Csűrös Gyöngyi, aki fogalmazóként kezdett, majd titkár lett, és 2012-ban polgári ügyszakos bírónak nevezték ki a Járásbíróságon. Mindennapos az ügyfelekkel való kapcsolata.

Én nagyon szeretem ezt a munkakört, mindig vannak új kihívások, jogszabályváltozások. Folyamatosan képezni kell magunkat, és nagyon sok időráfordítást igényel, nem mindig könnyű összeegyeztetni a szabadidővel, a családdal, de igyekszünk az egyensúlyt is megtartani ezek között.

– emelte ki Újváriné Dr. Csűrös Gyöngyi, a Nyíregyházi Járásbíróság bírója.

Dr. Dallos Zoltán hét éve a Nyíregyházi Járásbíróság polgári ügyszakos bírája, az új generáció meghatározó tagja. Kimagasló szakmai felkészültsége, segítőkészsége, a bíróság közösségi életében játszott szerepe érdemessé teszi az elismerésre – fogalmazott méltatója.

Dr. Dallos Zoltán azt mondta:

Nem változik semmi. Az elismerés az egy elismerés, az ügyfelekkel pedig ugyanúgy kell bánni mindig. Ha az ember rosszul – jól kel fel, ha problémája van – ha nincs problémája. Lehet, hogy annak az ügyfélnek az az egy darab tárgyalása van egész életében, és azzal fog elmenni a bíróságról, hogy hogyan bántak vele, milyen módon kezelték. Emberként – nem emberként, ügyfélként – nem ügyfélként.

A hivatás ünnepén a kitüntetettek mellett megjelentek a járásbíróságok elnökei a fehérgyarmati, kisvárdai, mátészalkai, nyírbátori, vásárosnaményi, illetve a nyíregyházi járási intézményből. A megye 122 bírója ünnepli munkaszüneti nappal a jeles évfordulót, és ez azt is jelenti, hogy július 15-én hétfőn, szünetel az ügyfélszolgálat.