Birkózókkal telt meg a tornaterem
Harmadik alkalommal rendezték meg a Nyírsport Kupát.

Rangos Nemzetközi Meghívásos Kötött- és Szabadfogású birkózóversenyt és gyermekgálát rendeztek Nyíregyházán. A III. Nyírsport Kupára Szlovákiából, Ukrajnából és Romániából is érkeztek csapatok, míg hazánkból több mint harminc egyesület, köztük a Vasas, az ESMTK és a Diósgyőr is eljött.  A viadalon ovistól felnőttig minden korosztály szinte minden súlycsoportja szerepelt. A házigazda Nyírsport Egyesület a közelmúltban szép sikereket ért el, több nemzetközi versenyről is éremmel tértek haza a birkózók és a diákolimpián is jól szerepeltek.

– 28 egyesületből több mint kétszáz birkózó érkezett Nyíregyházára, így teljesen megtelt a Zrínyi gimnázium tornaterme. Azt kell mondanom, lassan kinőttük a helyet, ami nagy öröm, hiszen három éve, amikor először rendeztük meg ezt a viadalt, nem gondoltuk, hogy ilyen gyorsan fejlődik majd a sportág –mondta Pocsai István, a Nyírsport SE edzője, aki ezúttal házigazdaként főszervező is volt.

A Nyírsport SE 8 versenyzőt nevezett közülük hétnek sikerült érmet szereznie. Az ovisok között Maros István a 2.helyen végzett , Kerecsanin Mátyás 2 győzelem után a gyermek korosztály 25 kg bronz mérkőzésén alulmaradt így az 5. helyen végzett, Jeles Antal azonban a 42 Kg-osok között, miután minden ellenfelét legyőzte a dobogó legfelső fokára állhatottt. A diák II korosztályban Oláh Márton és Nagy Levente indult. Levente a +69 kg-osok között 3 győzelemmel és egy vereséggel az ezüst érmet, míg Marci 2 győzelem után egy vereséggel a vígaszágra kerülve, a bronzmeccsen győzedelmeskedve, a bronzérmet vehette át. A serdülőknél Paulik Tamás, Ónodi Szabolcs és Nagy Gergő lépett szőnyegre. Tamás a 63 kg-osok között, Szabolcs a 76 kg-osok között harcolta ki a bronzérmet, míg Gergő nyakába az aranyérmet akaszthatta Gönczi János kétszeres kickboksz világbajnokunk a verseny díszvendége. A legeredményesebb nyíregyházi versenyző különdíjat Jeles Antal vehette át.

III. Nyírsport Kupa hazai eredmények:
Ovis korcsoport:
20 Kg Maros István 2.hely
Gyermek I korcsoport:
25kg Kerecsanin Mátyás 5.hely
42 Kg Jeles Antal 1 hely
Diák II
29 Kg Oláh Márton 3.hely
+69 Kg Nagy Levente 2. hely
Serdülő
63 Kg Paulik Tamás 3.hely
76 Kg Ónodi Szabolcs 3.hely
+100 Kg Nagy Gergő 1.hely
 

Dankó L.