Betörőt fogott a szabadnapos rendőr

Betörőt fogott a szabadnapos rendőr

Egy szabadnapos rendőr figyelt fel Nyíregyházán egy társasházak között gyanúsan viselkedő férfira 2015. július 22-én délután. Mivel tudott róla, hogy korábban történt ott lakásbetörés, a városi rendőrkapitányságon alosztályvezetőként dolgozó százados szolgálatba helyezte magát és elfogta a férfit, majd átadta a közben értesített kollégáknak. Kiderült, hogy napközben két lakásba törtek be a környéken, egy harmadikba pedig megpróbáltak behatolni. A megalapozott gyanú szerint mindhárom bűncselekményt a szolgálaton kívüli rendőr által elfogott K. Zoltán Csaba 22 éves helyi lakos követte el. A nyomozás adatai szerint a férfi pár nappal korábban is betört a megyeszékhelyen. A kiszemelt lakásokból az elkövető általában ékszereket tulajdonított el. A gyanúsítottat a Nyíregyházi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.