Beszédes kezek

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Megyei Szervezete, Nyíregyháza önkormányzata, illetve a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár együttműködésével valósul meg a Beszédes kezek elnevezésű programsorozat a megyeszékhelyen. Ezzel nyitni szeretnének a többségi, halló társadalom felé, megismertetni életüket, mindennapjaikat. Nyíregyháza önkormányzata fontosnak tartja, hogy a fogyatékkal élő társadalmi csoportoknak bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak.

 

AZ ÉRZÉKENYÍTÉS A CÉL

 

Dr. Ulrich Attila alpolgármester hangsúlyozta, az egészségesnek született ember nem igazán gondol arra, milyen lehet azoknak, akik nem egészségesek. Fontos, hogy a figyelemfelhívás és a segítés meglegyen. Tehát a társadalom érzékenyítése a cél, az odafigyelés már fél siker.

További képekért kattintson a fotóra!

A SINOSZ Megyei Szervezete idén 60 éves múltra tekint vissza, az országos szövetség pedig 108 éves. Közösségi életük a jelnyelvre alapszik, 15 ezer tagjuk kétharmada ma már nagyothalló. A szervezet örömmel fogadta a bemutatkozás lehetőségét.

 

ÉRTÉKES EMBEREK FOGYATÉKKAL

 

Ormódi Róbert, a SINOSZ igazgatója elmondta, így megvan a lehetőség, hogy interakcióba kerüljenek a társadalom egészséges tagjaival, illetve felhívhatják magukra a figyelmet, hogy ugyanolyan értékes emberek, érdemes velük együtt dolgozni és ünnepelni.

A programsorozat megnyitóján az érdeklődők információkat kaphattak a SINOSZ tevékenységéről, megnyitották a Dudás Sándor siket költő és festő munkásságát bemutató kiállítást, valamint Loványi Eszter, Kuku és barátai című könyvét is bemutattták, amely a segítőkutyák világáról szól.

A Beszédes kezek című programsorozatnak a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár ad otthont december 14-e és 19-e között. Szerdán a gyerekeknek jelnyelvi mesével készülnek a szervezők, szombaton pedig bemutatkozik az Ergo Sum jelnyelvi színház is.

Szoboszlai Tibor

(Fotó: Szarka Lajos)