Benkő: A sport és a katonaság egybeforr
Fotó: Illusztráció

A sport és a katonaság kapcsolatáról, „egybeforrottságáról” beszélt a honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség idei toborzó emlékfutásának indító rendezvényén pénteken Budapesten.

Benkő Tibor azt mondta: az erős honvédség építéséhez nemcsak kiváló, korszerű haditechnikai eszközökre van szükség, hanem olyan elhivatott katonákra is, akik bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között a legelszántabbak, a legbátrabbak tudnak lenni. Ehhez elengedhetetlen a testi, fizikai felkészültség – szögezte le.

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, a rendezvény védnöke hangsúlyozta szervezetük és a honvédség együttműködésének fontosságát. Elmondta: a MOB 127 éves történetében 163 katonaolimpikon tartanak számon, közülük 13-an a legutóbbi, tokiói olimpián is részt vettek.

A Magyar Honvédség toborzó emlékfutása pénteken, a magyar sport napján a budapesti Stefánia Palotából indult:
219 településen áthaladva 1830 kilométert tesznek meg a résztvevők, majd május 20-án a Stefánia Palotába visszaérkezve érnek célba. Itt ekkor avatják fel a magyar katonaolimpikonok emléktábláját. 

Forrás: hirado.hu