Befogadó ünnepségen köszöntötték a leendő rendőrtiszteket

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán (NKE RTK) végzett rendőrségi ösztöndíjas hallgatók emléklapot és útravalóul a Pályakezdő rendőrtisztek kézikönyvét vehették át az országos rendőrfőkapitánytól. Dr. Balogh János r. vezérőrnagy a végzett hallgató hölgyeknek ezen kívül egy-egy szál rózsát is átnyújtott.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Janza Frigyes ny. r. vezérőrnagy, az NKE Fenntartói Testületének tagja, a Belügyminisztérium oktatási főszemlélője, dr. habil. Kovács Gábor r. dandártábornok, oktatási rektorhelyettes, dr. habil. Boda József ny. nb. vezérőrnagy, a Rendészettudományi Kar dékánja. Jelen voltak az ünnepségen az ORFK és a Rendőrség területi szerveinek vezetői, valamint az RTK meghívott vezetői, oktatói.

A rendőrségi vezetők bemutatása és a hallgatók köszöntése után dr. Balogh János r. vezérőrnagy mondott beszédet. Az országos rendőrfőkapitány hangsúlyozta, hogy a most végzett hallgatóknak felkészültségüket rövidesen a napi szolgálatteljesítés során kell bizonyítaniuk; leendő rendőrtiszként csak az emberiesség és a jogszerűség követelményét szem előtt tartva, ugyanakkor határozott intézkedéssel vívhatják ki Magyarország polgárainak megbecsülését. A testület előtt álló kihívásokról szólva a vezérőrnagy kiemelte az illegális migráció folyamatos rendészeti kezelését. Balogh János felhívta a leendő kollégák figyelmét arra, hogy tisztként érezzék kötelességüknek a korrupció elleni küzdelmet. Mint fogalmazott: „nem hagyhatjuk, hogy a korrupciónak akár az árnyéka is vetődjön a testületre”. A Rendőrség első számú vezetője végül megköszönte az NKE vezetőinek és oktatóinak a hallgatók felkészítését, a főkapitányoktól pedig azt kérte, hogy segítsék a fiatal tisztek beilleszkedését.

NKE