Becsengettek a börtönökben is

Szeptember elején a hazai büntetés-végrehajtási intézetek tantermeiben is megszólalt a 2018/2019-es tanév első csengetése, ez azt jelenti, hogy majdnem minden ötödik fogvatartott, összesen több mint 3200 elítélt kezdheti meg tanulmányait az iskolapadokban hamarosan.

A fogvatartottak iskolai végzettsége a világon mindenhol alacsonyabb a társadalmi átlagnál, sokan vannak itthon is olyanok, akik még az általános iskolát sem fejezték be.

– derül ki a közleményből.

A büntetés-végrehajtási szervezet az alapfokú oktatás általános biztosításával, a szak- és betanított képzések elérhetővé tételével növeli a fogvatartottak szabadulás utáni elhelyezkedésének esélyeit, de az iskolai oktatás hiányosságainak csökkentésével potenciálisan a visszaesés lehetőségét is csökkenti.

Alapszinttől a felsőfokú tanulmányig

Országosan szinte az összes büntetés-végrehajtási intézetben folyik általános iskolai és középiskolai oktatás, szakmai vagy felsőfokú képzés. Az oktatások minden esetben az intézeteken belül zajlanak, nappali, esti, illetve levelező tagozaton, államilag finanszírozott formában, a Nemzeti Alaptantervben megfogalmazottak alapján. Az iskolai oktatás a rácsok mögött is hasonlóan zajlik, mint a szabad életben: a tanulóknak órakezdésre a tanteremben kell lenniük, a házi feladatot nekik is meg kell írniuk, de témazárók és röpdolgozatok is épp úgy részét képezik a tanóráknak, ahogy a feleletek is.

Az osztályok kis létszámúak, ennélfogva az itt folyó oktató-nevelő munka meglehetősen hatékony. Az oktatás órarend alapján történik, a tanórák 45 percesek, tízperces szünetekkel, a tananyag és az írásbeli-szóbeli vizsgáztatás pedig megegyezik a civil oktatási intézmények megfelelő évfolyamaiban bevett gyakorlattal. A közleményben megjegyzik, a tanárok külsős oktatók, akik az adott büntetés-végrehajtási intézettel szerződéses jogviszonyban állnak.

A munkaerőpiacra képzenek

Mint a BVOP írja, a gyakorlatorientált szakképzések főként olyan hiányszakmákban folynak, amelyekben a szabadultak később el tudnak majd helyezkedni, míg a börtönökben folyó oktatás során, a szakmák kiválasztásánál az elsődleges szempont az, hogy azok illeszkedjenek az adott térség munkaerő-felvevő piacához, ezért az adott régiós képzési központjaival működnek együtt.

A legkeresettebb szakmák a festő, mázoló, tapétázó, a konyhai kisegítő, a targoncavezető, a bútorasztalos, a kőműves és a burkoló, de a paletta a nyomdaipari könyvkötő képzéstől a népi kézműves szakmáig bezárólag igen széles, de megismétlik, a börtönben felsőfokú tanulmányok folytatására is lehetőségük van az elítélteknek, akik közül elsősorban a nagyítélettel rendelkező fogvatartottak végeznek felsőoktatási tanulmányokat – van, aki főiskolai és van, aki egyetemi képzésen vesz részt.

A fogvatartottak közül évente átlagosan mintegy 2500-an szereznek valamilyen iskolai végzettséget, szakképzettséget.

– összegzi az eredményeket a közlemény.


Forrás: hirado.hu