Barna Anikó citerás sikerei

– Számos kiemelkedő eredménnyel büszkélkedhetsz a citerázás terén. Melyik számodra a legkedvesebb?

– Az egyik ilyen kiemelkedő élmény a 2015-ben, Vácott megrendezett IV. Országos Népzenei Versenyen szerzett első helyezésem. A másik az V. Kádár Ferenc Népzene és Néptánc Verseny, ahol Arany fokozatban részesültem, valamint kaptam egy Különdíjat azzal a címmel, hogy „Letisztult, virtuóz citerajátékáért”. Végül pedig a Nyíregyházi Egyetemen megrendezett Középiskolások Országos Zenei Versenyét említeném, amin már kétszer is indultam. Mindkétszer első helyezést értem el, és tavaly még ehhez egy különdíj is járult. Ezeket az eredményeket Dragony Gábornak köszönhetem, aki már második éve foglalkozik velem és mindenben segít. (mosolyog)

 

VISSZA A KEZDETEKHEZ

 

– Hogyan ismerkedtél meg a citerával?

– Egyszer egy növendék hangversenyre érkeztünk a Hajdúnánási Művelődési Központba édesanyámmal, ekkor hallottam először a citera hangját. Szerelem volt első hallásra – mondta meghatottan a csillogó szemű lány. – Amikor lementek a citerások a színpadról, édesanyámhoz fordultam és azt mondtam neki, egyszer én is ott fogok állni. Ezután minden népzenei műsort az első sorból csodáltam. Eltelt öt év és beiratkoztam a helyi zeneiskolába. Sikeresen felvettek, így kerültem Kőmíves Edit tanárnőhöz, akinek köszönhetem, hogy most ilyen eredményeim lehetnek.

 

MÁJUSBAN ÚJRA SZÍNPADRA ÁLL

 

– Áll előtted valamilyen nagyobb megmérettetés jelenleg?

– A legközelebbi versenyem a XI. Vass Lajos Népzenei Verseny középdöntője, ami májusban kerül megrendezésre. Ennek a versenynek tavaly ilyenkor volt az elődöntője, amin Arany fokozatot kaptam, így juthattam tovább a mostani fordulóba.

– Hogyan készülsz a versenyre?

– Az összeállításommal rengeteget foglalkozok a megmérettetés előtti hetekben. Minden apró mozdulatot kigyakorlok. Nekem nagyon sokat segít, ha felveszem hangfelvételre a játékomat, ilyenkor minden kis hibát meghallok.

 

ZENETANÁRNAK KÉSZÜL

 

– Vannak további terveid a népzenével, citerázással?

– Szeretnék minél több mindent megtanulni a mostani mestereimtől, és tervben van a Liszt Ferenc Zeneakadémiára való felvételi is. Amikor megismerkedtem a citerával, eldöntöttem, hogy én is tanítani akarom, hogy minél többen megismerjék a hangszert. Ezt a célt viszont csak sok munkával tudom elérni, de mindent megteszek, hogy sikerüljön. (mosolyog)

Farkas Fanni