Bamako Rally – Afrikai gyerekeknek gyűjtöttek

Írószerekkel teli dobozokat pakoltak a gyerekek ma délután a Bamako Rallyn induló terepjárókra. A Bem József Általános Iskola és Tagintézményeinek tanulói afrikai gyerekeknek gyűjtöttek füzeteket, ceruzákat, filctollakat. Amikor tudnak, segítenek: karácsony előtt az anyagilag nehéz helyzetben élő családoknak adtak ajándékokat, amit a Vöröskereszt segítségével juttattak el a rászorulókhoz. Most a Maliban élő gyerekeknek gyűjtöttek. Kácsor Luca elmesélte, milyen lelkesen gyűjtöttek a távoli országban élőknek. Afrikai gyerekeken még soha nem segítettek, de azt mondta, megtiszteltetés számukra, hogy most olyan tanulóknak szerezhetnek örömöt, akiknek egy radír is kincset jelent.
A Bem József Általános Iskola a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt bázisiskolája, az intézményben gyakran szerveznek jótékonysági akciókat. Dr. Baloghné Mester Éva, az intézmény vezetője elmondta: az iskola két pedagógusának párja részt vesz a Bamako Rallyn, így jött az ötlet, hogy a kisdiákok most olyan tanulókon segítsenek, akiknek minden apróság jól jön. A nyíregyházi gyerekek 15 doboznyi írószert gyűjtöttek össze.

A fotóra kattintva galéria nyílik.

Nyíregyházáról két terepjáró 6 fővel indul útnak Bamakóba. Az ország számos pontjáról összegyűjtött adományokat kamionokkal szállítják Maliba, és Bamakóban döntenek majd arról, mely településre kerülnek a felajánlások.
A Bamako Rally január 16-án pénteken délután 2 órakor rajtol Budapestről. Február 1-jéig 2 kontinensen, 8 országon át mintegy 9 ezer kilométert tesznek meg.
A nyíregyházi pedagógusok és tanulók kezdeményezését Nyíregyháza város is támogatja, Dr. Kovács Ferenc polgármester a Bem József Általános Iskola tanárai és diákjai tolmácsolásában küldte el üdvözletét és jókívánságait a Bamako Rally résztvevőinek.

Fotó: Máté János