Balszerencse - Helebrandt Máté az élmezőnyben haladt, de megsérült

 Mindkét nyíregyházi atlétának szurkolhattunk kedden délelőtt Berlinben, az Atlétikai Európa-bajnokságon. Szikszai Róbert diszkoszvetésben indult, és pár centivel maradt el a 62 métertől ami csoportjában a 8. helyet jelentette, de nem jutott döntőbe. 

Helebrandt Máté számára nagyon jól kezdődött az 50 km-es gyaloglás. A nagy meleg ellenére jó tempót diktáltak az élen, és végig az első ötben haladt. Féltávnál azonban - miközben második volt - az egyik lekörözött versenyző eldobta a vizes flakonját, Máté pedig a jobb lábával rálépett. A bokája kificamodott, és bár még 4 km-t megtett, a sérülés miatt fel kellett adnia a versenyt. Hihetetlen balszerencse.

- Nagyon szomorú vagyok, mert jó formában voltam, a részidők is rendben voltak, tartottam a lépést az olimpiai bajnokkal. Próbáltam folytatni a versenyt, de fájdalmat éreztem a bokámban, és nem szrettem volna egy komolyabb sérülést kockáztatni - mondta Helebrandt Máté, akit a magyar csapat orvosi stábja azonnal kezelésbe vett. Nyíregyházáról is sok szurkoló utazott ki Berlinbe, hogy szorítson Máténak. Könnyen lehet, hogy egy éremről maradtak le egy flakon miatt...

Dankó L