Balesethelyszínelői verseny Nyíregyházán

Felsorakozott a 10 csapat, ünnepélyes megnyitóval kezdődött Nyíregyházán a 6. Balesethelyszínelői verseny. Megrendezett baleset helyszínein kellett intézkedniük a rendőröknek.

 

ÉRDEKES HELYZETEK

 

Az egyik kitalált szituáció szerint egy embert holtan találnak a vasúti sínen, egy másik helyszínen pedig gépkocsi kerékpárost gázolt. A rendőröknek az volt a feladatuk, hogy ellássák a helyszínelés teendőit, amelyre pontokat kaptak. A rendőrök érdekesnek találták a versenyt.

Erre a versenyre rutinos, tapasztalt kollégákkal érkeztünk, akik már évek óta balesetek helyszínén helyszínelnek, de a versenyen mindig vannak olyan feladatok, amivel az életben vagy a hétköznapokban nem sűrűn találkozhatunk, ezért nekünk is készülnünk kell a megmérettetésre, fel kell készülnünk a jogszabályokból, törvényekből a ránk vonatkozó normákból. Vannak könnyebb, és vannak nehezebb feladatok – mondta Terebesné Fekete Anita rendőr őrnagy, a Tiszavasvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztályvezetője.

 

JÓ FELKÉSZÜLÉS A MINDENNAPI MUNKÁRA

 

20 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szolgálatot teljesítő rendőr mérte össze tudását a megyei balesethelyszínelői versenyen. A megmérettetés célja az volt, hogy a rendőrök felkészüljenek a mindennapi élet adta feladatokra.

További képekért kattintson a fotóra!

– Arra törekszünk, hogy a verseny a legéletszerűbb legyen – mondta Szikszai Tihamér rendőr alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára. – Valószínűleg nem tudjuk a valós életet produkálni itt a helyszínen, nem valós vérrel dolgozunk mondjuk egy vasúti elütésnél, de a valósághoz nagyon hasonló, azt is mondhatom, hogy megtévesztésig hasonlatos, hiszen minden évben több alkalommal jöttek már ide járókelők megkérdezni, hogy milyen baleset történt, valós helyszínnek gondolták a megrendezett helyzeteket, azt, amit a kollégáink imitáltak.

 

ORSZÁGOS VERSENYRE IS KÉSZÜLTEK

 

A balesethelyszínelői versenyen a rendőröknek teszteken kellett bizonyítaniuk tudásukat, több közlekedési baleset helyszínén kellett ellátniuk a rendőri teendőket, és helyt kellett állniuk rendőrautóval egy rutinpályán is. A verseny célja volt az is, hogy megtalálják Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legjobb balesethelyszínelőit, akik szeptemberben Hajmáson az országos versenyen mutatják meg tudásukat.

F.A.

(Fotó: Szarka Lajos)