Babosi György: „Nem környezetszennyező akkumulátorokat fognak gyártani Nyíregyházán”

Sajtótájékoztatón ismertette a Momentum helyi szervezetének elnöke az 1200 fős munkahelyet teremtő beruházásról az ellenzéki frakció véleményét, valamint értékelte a múlt vasárnapi időközi választás eredményeit.

 

Az ellenzéki szavazók nem vettek részt az önkormányzati választásokon Nyíregyházán, ezért nem sikerült egy körzetben sem nyerni június 26-án – mondta Babosi György, a Momentum helyi szervezetének elnöke, mely párt egyetlen ellenzéki képviselőjelöltet sem támogatott a nyíregyházi időközi önkormányzati választáson. Az elért eredmény jelzésértékű abban a tekintetben, hogy az ellenzék tudja, hogy mekkora munka vár rá a következő 1-2 évben – tette hozzá a pénteki sajtótájékoztatón. Egy másik téma kapcsán úgy fogalmazott: az ellenzéki frakció mindent megszavazott az elmúlt években, ami ahhoz kellett, hogy Nyíregyházán új, értékteremtő nagy beruházások és munkahelyek jöjjenek létre – ezt a teljes Szövetségben Nyíregyházáért frakció nevében mondta a momentumos képviselő. Babosi György úgy fogalmazott, Nyíregyházán jelenleg hiány van szakképzett munkaerőből, a frakció bízik benne, hogy az új vállalat megbecsüli majd a nyíregyházi munkavállalókat, ami a fizetésükben is meg fog majd mutatkozni.

„A frakciónk üdvözli a céget, örül annak, hogy jönnek és a sok előzetes pletykákból elindult félelmek megnyugtatására szeretném közölni, hogy valóban akkumulátorgyártáshoz köthető cégről van szó, de nem környezetszennyező akkumulátorokat fognak gyártani. Nem a gyártással összefüggő környezetszennyezés jellemzi a gyárat, hiszen a membráncellákat, pontosabban az akkumulátorcellákat elválasztó membránt fogják itt gyártani” – mondta Babosi György, a Momentum helyi szervezetének elnöke.