Az ünnepek alatt sem maradunk védtelenül
Fotó: Illusztráció

Az ünnepek alatt is védik a határt a katonák és a rendőrök, Magyarország pedig jövőre is folytatja eddigi migrációs politikáját: biztosítja a határvédelmet és az ország belső biztonságát a határokon – hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztosági főtanácsadója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Bakondi György közölte: a határon szolgálatot teljesítő honvédek és rendőrök becsülettel teljesítették kötelességüket, törvényesen és jogszerűen jártak el idén.

„A műszaki és jogi határzár bevált” – jelentette ki. Tájékoztatása szerint a katonák és rendőrök szolgálatban lesznek az ünnepek alatt is.

Ha 2015-ben a kormány nem hozza meg az ország védelméhez szükséges döntéseket, akkor Magyarország „mára állandó migrációs folyosóvá, parkoló pályává, vagy akár célországgá is válhatott volna” – mondta.

A migrációs adatokról közölte: a spanyol útvonalon tavaly 32 513, idén pedig 38 912 határsértő jelent meg, a Kanári-szigeteken több mint 21 ezren. Míg Olaszországban tavaly 11 471 határsértőt regisztráltak, addig idén 33 563-at. Bakondi György szerint a számottevő növekedést az okozta, hogy jelenlegi olasz kormány „fellazította, majd eltörölte” a korábbi belügyminiszter, Matteo Salvini migrációellenes intézkedéseit.

Úgy folytatta, hogy a balkáni útvonalon mintegy 140 ezer migráns tartózkodik: Görögországban 120 ezer, Szerbiában 8600, Bosznia-Hercegovinában mintegy 10 ezer. A magyar határon tavaly egész évben 16 624, idén eddig 44 090 tiltott határátlépést akadályoztak meg – ismertette.

Új elemként jelent meg idén a koronavírus-járvány és a migráció összefüggése, így az illegális bevándorlás nemcsak nemzetbiztonsági, közbiztonsági, szociális, hanem közegészségügyi kockázatot is jelent – mondta.

Beszámolt arról, hogy a kormány idén is konzekvensen, magas lakossági támogatással folytatta migrációs politikáját, „vállalva a vitákat, szembeszállva a politikai nyomással és fenyegetésekkel, illetve újabb és újabb, a Soros-tervet megvalósító EU-s elgondolásokkal”. Ezt a politikát folytatja a kormány jövőre is – szögezte le a főtanácsadó, kifejtve:

Magyarország megvédi a határait, visszautasítja betelepítési terveket, és elfogadhatatlannak tartja az EU új migrációs akciótervét.

 

Forrás: hirado.hu