Az Oltalom Szeretetszolgálat 130 helyet biztosít a melegedőjében

Ételosztás tartanak a Rákóczi utcán az Oltalom Szeretetszolgálat Központjában. Itt napközben látják el a hajléktalanokat. Melegedőt és étkezést biztosítanak nekik. A népkonyhán 160 adag ételt osztanak ki minden nap, ezt a hideg időben a szokásosnál is többen veszik igénybe.
Nemcsak hajléktalanok étkeznek itt, sok rászoruló is látogatja a népkonyhát. Sőt, a nappali melegedőt is igénybe veszik már olyanok is, akiknek ugyan van hol lakniuk, de a fűtést nem tudnák fizetni. Az Oltalom Szeretetszolgálat 130 helyet tud biztosítani a nappali melegedőben – ilyenkor ezt is többen használják.

– A létszám mindig jelzi, hogy hideg van – mondta Laborczi Géza igazgató-lelkész. – A nagy hidegekben mindig megugrik a nappali melegedő és az éjjeli menedékhely kihasználtsága, hiszen ilyenkor mindenki menekül a hideg elől. Azt tudjuk még tenni ilyenkor, hogy az éjjeli menedékhelyen is – annak ellenére, hogy ott nem kell ellátást biztosítanunk – zsíros kenyérrel, meleg teával várjuk az ellátottakat. Ilyenkor a civil szervezetek is sokat segítenek nekünk azzal, hogy hoznak oda ételt, adományt, vagy főznek babgulyást az ellátottainknak. Ezek mind-mind komoly segítségek abban, hogy a túlélést tudjuk biztosítani az ellátottaink számára.

Éjjeli ellátást 120 főnek biztosít a Szeretetszolgálat, ezt is kihasználják ilyenkor. Annak ellenére, hogy sok hajléktalan nem akar éjszakánként szállón aludni, télen mégis ki kell használniuk a lehetőséget. Az értékeiket pedig nem ilyen helyen kell félteniük, sokszor az úgynevezett hajléktalan-maffia fosztja ki őket.
Nyíregyházán egyébként mintegy 400 hajléktalanról tudnak, az Oltalom Szeretetszolgálat mellett a Periféria Egyesület látja el őket. Vannak olyanok is, akik kimaradnak az ellátásból, vagy egyszerűen nem veszik igénybe azt.

Erdős József