Az NYTV-n látható lesz a Szpari meccs - Vasárnap megmutatjuk az ETO elleni találkozót

Az NYTV-n látható lesz a Szpari meccs - Vasárnap megmutatjuk az ETO elleni találkozót

Készül a győriek elleni szombati találkozóra a Nyíregyháza Spartacus. Sajnos 2-3 játékosnál enyhe felső légúti betegség jelentkezett, őket nem is engedték közösségbe. A többiek viszont jól vannak, a zárt kapus találkozó viszont mindenkinek furcsa lesz.

- A sportot a nézők miatt is csináljuk, szokatlan lesz, hogy nem lesznek most a lelátón. Még egy edzőmérkőzéshez sem lehet hasonlítani, mert ott is vannak drukkerek. Játékosként és edzőként sem voltam még ilyennek a részese, de ez a határozat született, mi pedig alkalmazkodunk hozzá. Egyik csapatnak sem sikerült jól eddig a tavasz, szeretnénk javítani a hétvégén. A támadásokkal nem volt probléma, a helyzeteink, góljaink is megvannak, a védekezéssel van inkább gond, dolgozunk ennek a javításán - mondta Lengyel Roland vezetőedző. 

Szekszárdi Tamás sem játszott még zárt kapuk mögött, ő is kiváncsian várja a találkozót. 

- Legutóbb a Vasas ellen igazi futball hangulat volt, teljesen más úgy játszani. Most viszont érdekes lesz üres lelátók előtt pályára lépni. Az ETO keretét jó játékosok alkotják, bár az eredményeik nem jöttek, komoly játékerőt képviselnek. Fontos lesz, hogy mindenki akarja a sikert, csússzon-másszon. Mindegy hogyan, de nyernünk kell szombaton - mondta Szekszárdi Tamás. 

A mérkőzést a Nyíregyházi TV vasárnap 18 órától közvetíti.