Az NB-I-ben indul a nyíregyházi futsal csapat

Feljutott az élvonalba az A Studio Futsal Nyíregyháza együttese. A csapat megkezdte a felkészülést, és a keretben is történtek változások. Szeretnék úgy megerősíteni az együttest, hogy ne legyen gond a bennmaradással. 

Előbb az NB-III-ból jutott fel az A Studio Futsal Nyíregyháza csapata, majd a mögöttünk lévő idényben a második helyen végezve a másodosztályban osztályozót vívhatott, ott pedig kiharcolta az NB-I-be kerülést. 

- Szép siker, és örülünk, hogy három élvonalbeli csapata is van így az Élsport Kft-nek. Bízunk abban, hogy a futsal a nézők körében is népszerű lesz - mondta Dr. Mohácsi Máté, az Élsport Nonprofit kft. ügyvezetője. 

A felkészülést elkezdte a következő idényre a csapat. Az előírások szerint több fiatalnak is játszania kell, és a keretet is ennek megfelelően alakítják ki. Távozott a csapat brazil légiósa, érkezett viszont Petró Martin, Gyulai József és Krajnyák Zsolt. 

-Idén bővült a létszám az első osztályban, négy NB-II-es gárda jutott fel. Ismerem az NB-I mezőnyét, vannak tehetséges fiataljaink, akikkel elérhetjük a kitűzött célt - mondta Lovas Norbert vezetőedző. 

A klub vezetése abban bízik, az élvonalban is sikeres lesz a csapat. Az elsődleges cél a bennmaradás. 

- Nagy a különbség a két osztály között, szigorúak az előírások az NB-I-ben, úgyhogy sok ünneplés nem volt a feljutás után, azonnal elkezdtük szervezni a következő idényt, hogy a rajtra minden feltétel biztosított legyen - mondta Hepp Tamás csapatvezető.

A bajnokság augusztus 12-én kezdődik, addig több felkészülési mérkőzést játszik a Nyíregyháza, többek között a Berettyóújfalu és a Debrecen ellen. A futsal mérkőzésekre a napokban kezdődik a bérletek árusítása.