Az igazgató pihenője - Kemény év után új feladatok várják Kirják Róbertet

Az igazgató pihenője - Kemény év után új feladatok várják Kirják Róbertet
Az igazgató pihenője - Kemény év után új feladatok várják Kirják Róbertet

A Móricz Zsigmond Színházban karácsony és szilveszter között sem volt megállás, saját és vendég előadások szórakoztatták a közönséget. Pihenhet-e ilyentájt az igazgató? – kérdeztem Kirják Róbertet.

– Szerencsére igen. Másfél-két hónapja leszervezett előadásokra vártuk a nézőket, telt házakkal, így nem volt akadálya, hogy pihenéssel, olvasással és egy kis sportolással töltsem az ünnepeket. Rám fért, nehéz év áll mögöttünk.

– A sport a focit jelenti vagy a sakkot?

– A kispályás labdarúgó-bajnokság most szünetel, de nem is baj, mert combizomszakadást szenvedtem, a rehabilitáció még tart. Idő hiányában a sakk már szinte teljesen kimarad az életemből, a kevés szabadidőt inkább másra használom. Hat éve már, hogy hetente legalább háromszor az edzőteremben kezdem a napot. Egy-egy órát edzek, az ünnepek alatt sem hanyagoltam el. Megfelelő fizikai állapot szükséges ahhoz, hogy kellő energiát tudjak fordítani a munkára.

– Mire kellett kiemelt figyelmet fordítani az elmúlt esztendőben?

– Az egész év nehéz, más volt, mint a korábbi. 2019 a Bencs Villa üzemeltetésének első teljes éve, a felújított szabadtéri színpadot kibővített programmal most először vittük végig, miközben mindkét játszóhelyen sok új tapasztalatot szereztünk. A VIDOR Fesztiválon is sok újdonságot vezettünk be, kigondolásuk és megszervezésük a szokottnál több energiát igényelt. A legújabb intézményünk, a Szindbád tervezési szakaszában ki kellett találnunk az épület funkcióit: mi, hol és miként legyen majd, elkezdődött az épület felújítása is.

– A 2019/20-as évad első felét hogyan értékeli?

– Számomra a közönség bizalma az igazán fontos, a bérletvásárlás is ennek a jele. Bár a színdarabok zöméről előzetesen nem sok információjuk lehetett, mégis több bérletet vásároltak az előző, rekordos évadhoz képest. A Krúdy Kamarában 15 százalék fölötti a növekedés!

Az előadások közül jó példa a 9-tõl 5-ig. November ötödikén adtuk ki a decemberi programunkat, benne a három bérletszünetes előadással (a premierje december 7-én volt), két hét alatt az összes jegyet eladtuk! Pedig csak annyit tudhattak róla az érdeklődők, ami az évad műsorfüzetében áll. A jelek szerint jó úton haladunk, bíznak bennünk a nézőink. Erre lehet építeni.

– A Vidám bérlet bevált?

– Sikerszéria. 2016-ban vezettük be először, alkalmi ötletnek indult, most már negyedik alkalommal hirdettük meg, kedvelt karácsonyi ajándék. Az idei Vidám bérlet jó része az ünnep előtt elkelt, már csak két-három szabad szék van.

– Elárul valamit a következő évadról?

– Bár ebben a szezonban még két gyermek- és három felnőtt színdarab bemutatójára kerül sor, már gőzerővel dolgozunk a 2020/21-es évadon. Gyakorlatilag összeállt a program, megállapodtunk a rendezőkkel is, egyedül a MÛvész Stúdió gyermekelőadásaival vannak még feladataink. A mostani kísérletezőbb jellegű évad, a következő nagyon vagány lesz, a nagyszínpadon több ismert darabot állítunk színre. A VIDOR Fesztiválra a válogatás februárban indul el.

Boldog új esztendőt, emlékezetes színházi élményeket kívánok a kedves olvasóknak magam, s kollégáim nevében!

 

(Szerző: Kováts Dénes)