Az európai fő áramlatú politikai erők a migránskérdést még mindig csak kezelni kívánják

A migránskérdés valódi megoldására kevés esélyt lát, hiszen szerinte a fő áramlatú politikai erők az unióban és az Európai Parlamentben a kérdést még mindig csak kezelni kívánják, nem pedig megállítani a migrációt. Mint mondta, az Európai Parlament által elfogadott jelentésekben az illegális migráció megállításának lehetőségét a legális migráció szabaddá tételétben látják, s azt sulykolják, hogy a migrációra Európában pozitív beállítottsággal kell tekinteni és a kötelező kvóta rendszerét fenntartanák. A belpolitikára utalva Balczó Zoltán most nagyobb lehetőséget lát a Jobbik kormányra kerülésében, mint 2014-ben, hiszen meglátása szerint fokozódott a csalódás a társadalmon belül és a Jobbik néppártosodást hajtott végre, amely elemzése szerint nem pálfordulás, hanem a stílus megváltozását jelentette, valamint, hogy nem tolerálnak a tagságban szélsőséges megnyilvánulásokat és igyekeznek sokakat megszólító programot összeállítani. Egyben bemutatta a szabolcsi egyes választókerület jobbikos képviselőjelöltjét, Lengyel Mátét, aki az egyedüli kormányváltó erőként aposztrofálta a Jobbikot.

Lengyel Máté, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje elmondta:

Nyíregyháza szülötteként és történészként, valamint vállalkozóként fontosnak érzem, hogy városunknak ne csak múltja, de jövője is legyen. Aki itt, Nyíregyházán születik, az itt tudjon boldogulni, és itt tudjon biztos jövőt tervezni saját magának, illetve családjának.