Az első lépés Párizs felé!

Győzött a kerekesszékes vívó világkupa egri állomásán Tarjányi István. A nyíregyházi sportoló ezzel megtette az első lépés a párizsi paralimpia felé. A sportoló most Varsóba utazik az Európa-bajnokságra. 

Sok nagy sikert ért már el Tarjányi István, olimpiai kvalifikációs világkupa versenyt viszont még soha nem nyert. Egészen a hétvégéig. A Nyíregyházi Sportcentrum versenyzője már párbajtőrben sem vívott rosszul az Egerben rendezett versenyen, kardban viszont megállíthatatlan volt másnap. 

- Nagyon kemény mérkőzéseim voltak, paralimpiai érmesek ellen, a végén pedig a paralimpai bajnok Castro volt az ellenfelem. Korábban többször megállított már, ezért nagyon fűtött a vágy, hogy hazai környezetben legyőzzem, ami sikerült - mondta Tarjányi István. 

A nyíregyházi sportoló szenzációsan vívott, már 8-2-re is vezetett, de egy percig sem engedhetett ki a folytatásban sem. Sokat számított a hazai közönség buzdítása, és hogy a családtagok is ott voltak a versenyen. Ez volt a paralimpiai kvalifikációs sorozat első állomása, és ilyen rangos versenyt még soha nem nyert István, bár volt már korábban világkupa győzelme. A párizsi paralimpiára hosszú út vezet, a következő állomás viszont már most következik Varsóban, az Európa-bajnokságon. 

- Ez most nagyon jól jött ez a győzelem, de ettől kezdve mindenki Istvánt akarja majd legyőzni az EB-n. Látják, hogy miben változott a vívása, hiszen helyenként brillírozott, és most biztos próbálnak kitalálni ellene taktikákat. Nekünk pedig erre meg kell találni az ellenszert – mondta Pákey Béla edző. 

A felkészülésben sokat segített, hogy gyógytornász és pszichológus is segíti Tarjányi István munkáját. Nem ő volt az egyedüli nyíregyházi sportoló Egerben, Csépke Bence első komolyabb világkupa versenyén vehetett részt, és bravúros vívással a direkt kieséses táblára került.