Az első helyen áll a Nyíregyházi Egyetem

Az idei tanévben már 10. alkalommal rendezi meg a Magyar Vöröskereszt az Országos Felsőoktatási Véradóversenyt. Ezúttal országszerte 36 felsőoktatási intézmény nevezett be a nemes megmérettetésbe. Az őszi félévben a legnagyobb hazai humanitárius szervezet az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársaival együttműködve 124 helyszínen szervezett véradást. Eddig 5460-an adtak vért, közülük életükben először 1359-en mentek el.

 

KIVÁLÓAN SZEREPELNEK A NYÍREGYHÁZI INTÉZMÉNYEK

 

A nyíregyházi felsőoktatási intézmények az idei versenyen is kiválóan szerepelnek. Botáné Hadházi Mónika, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének véradószervező koordinátora elmondta: a verseny eddigi állása szerint a Nyíregyházi Egyetem az első helyen áll, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola pedig a harmadik helyen. A verseny még tart, így remélik, hogy a tavaszi félévben is sokan részt vesznek majd a véradásokon, és a nyíregyházi felsőoktatási intézmények szép eredményt érnek el a megmérettetésen.

 

„MÁSOK ÉLETÉBEN TE VAGY A FŐHŐS”

 

A verseny a tavaszi félévben tovább folytatódik, csak februárban több mint 40 szervezett véradás lesz. Az idei versenyt egy nagyobb szabású reklámkampány kíséri, hogy minél többen figyeljenek fel a véradás fontosságára. A „Mások életében te vagy a főhős” c. véradókampány a filmes tematikára épít. A fiatalok körében kedvelt filmes műfajokra hajazó reklámfilmekben ismert hazai színészek önként vállalták a szereplést, hogy ezzel is népszerűsítsék az önkéntes segítségnek ezt a formáját.

 

FEBRUÁRTÓL FOLYTATÓDIK A VERSENY

 

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán február 24-én tartanak véradást, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán március 1-jén és 2-án lehet vért adni, a Nyíregyházi Egyetemen pedig március 8-án, 9-én és 10-én.

F. A.