Az ellopott futár

Rejtő Jenő regényeit nem gyakran játsszák színházban. Éppen innen jött az ötlet, hogy Nyíregyházán színpadra állítsanak egy Rejtő-művet. A rendező, Silló Sándor nagy kedvence a szerző, szinte minden regényét elolvasta, azt mondja, ma sem indul el úgy nyaralni, hogy ne tegye be a bőröndbe az egyik könyvet. Olvasmányélményeiből úgy emlékezett, hogy Az ellopott futár, amit az egyik legjobban megírt magyar kriminek tart, nem annyira a narráción alapul, mint a többi regény, itt a szituációkban, párbeszédekben ott rejlik Rejtő humora, így ez a mű színpadra kívánkozik.

(További fotókért kattintson a képre!)

Az előadás főszereplője egy 15 éves lány, akinek édesapját igaztalan vádak alapján börtönbe zárják, s a lány mindent megmozdít, hogy apját kiszabadítsa. A vígjáték, amellett, hogy szórakoztat, a fejlődésről szól, a közönség végigkísérheti, ahogy a lány felnőtté válik. Küzdelmét számos karakter segíti, egytől egyig a Rejtőtől megszokott alakok.
Rejtő Jenő Az ellopott futár című komédiájának bemutatóját november 8-án szombat este láthatja a közönség a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán.

F.A

Fotó: Máté János