Átfogó ellenőrzés az M3-as autópálya Szabolcs megyei szakaszán
Fotó: police.hu

Fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak az autópálya Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán az együttműködő hatóságok.

Átfogó közlekedésrendészeti ellenőrzést hajtott végre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködő hatóságaival az M3-as autópálya megyei szakaszán 2021. szeptember 16-án. A szabolcsi rendőrök a közlekedőket a Mohos pihenőhelyre terelték ki, ahol ellenőrizték a járművezetők és utasaik okmányait, a passzív biztonsági eszközök használatát, valamint a járművek műszaki állapotát is. Külföldiek esetében a magyarországi tartózkodás jogszerűségét is vizsgálták.

A rendőrök munkáját segítették a Polgárőség munkatársai is, akik speciális berendezéssel felszerelt gépkocsijukkal ellenőrizték a járműveket, amely hatósági jelzésük alapján képes kiszűrni a körözési rendszerben szereplő, illetve a forgalomból kivont gépkocsikat. Az ellenőrzésben részt vettek a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal, a Magyar Közút Nzrt. Úthálózatvédelmi Osztály, és a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai.

A rendőrök kisebb súlyú közlekedési szabálysértés elkövetése miatt 4 esetben figyelmeztetést alkalmaztak, 13 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, és egy fővel szemben szabálysértési feljelentést tettek. Passzív biztonsági eszköz használatának elmulasztása miatt 39 esetben közigazgatási hatósági bírságot szabtak ki.

...hogy mindenki hazaérjen!

 

Forrás: police.hu