Arany Miskolcról
Rangos versenyen vettek részt a Nyírsport SE birkózói.

 A hétvégén nagy szabású meghívásos birkózó rendezvényen vettek részt a Nyírsport SE fiatal sportolói. Miskolcon rendezte a Deák Bárdos Mihály és Repka Attila által fémjelzett Diósgyőri Birkózó Klub a Szalontai Antal meghívásos nemzetközi szabadfogású versenyt. A három országból (Szlovákia,Ukrajna, Magyarország) érkezett 274 versenyző párharcai késő délutánig tartottak, ám a nyíregyházi fiúk állták a sarat.

Pocsai István edző 7 versenyzőt nevezett akik közül ketten első, egy-egy második és harmadik , és hárman ötödikként végeztek a rangos megmérettetésen. A legkisebbek közül (2009 és fiatalabbak) Maros István és a most debütáló Vágner Patrik az ötödik, míg Maros Martin a harmadik helyen végzett.Jeles Antal a Gyermek I korcsoportban rendkívül szoros (4-4) döntőben bírói döntéssel szorult a második helyre. A Diák korcsoportban Gönczi Tamás az ötödik és a Diákolimpiai 3.helyezett Nagy Levente az első helyet szerezte meg. A serdülők között -a diákolimpia előtti utolsó felkészítő versenyén- Ónodi Szabolcsnak remek birkózással a dobogó legfelső fokára sikerült felállnia.