Ápolók Nemzetközi Napja
Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából rendezett ünnepséget a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház. A hagyományos megemlékezésen méltatták a betegek mellett szolgálatot teljesítő személyzetet és kitüntetéseket adtak át azoknak, akik kiemelkedően, példaértékűen végzik feladatukat.

A kezdetek: Florence Nightingale...
Világszerte minden évben május 12-én tartják az Ápolók Nemzetközi Napját, hiszen 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale, az ápolóképzés kiemelkedő alakja, aki a krími háború idején a törökországi brit katonai kórházban megszervezte azt, hogy megfelelő higiénés körülmények között szakszerűen ápolják a sebesülteket. Ezzel a cselekedetével, nagyságrendekkel csökkentette a halálozási arányt a kórházban. Hazatérve hősként tekintettek rá, a róla elnevezett nővérképző pedig 1860-ban nyitotta meg kapuit. Ő fogalmazta meg azt, hogy „az ápolónő munkája háromszoros érdeklődést kíván: szellemi érdeklődést az eset iránt, szívbeli érdeklődést a beteg ember iránt, szakmai érdeklődést a gyakorlati munka technikája iránt”. Ezek az alapelvek a mai napig kell, hogy jellemezzék az ápolók munkáját, akik nélkül a gyógyítómunka elképzelhetetlen az egészségügyi intézményekben.

Ápolók nélkül nincs gyógyítómunka

Dr. Adorján Gusztáv, a SZSZBM Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgató-főorvosa azt mondta a Nyíregyházi Televízió Híradójának, ápolók nélkül egy egészségügyi intézmény félkarú óriás. Hiába vannak ott a jól képzett orvosok, hiába áll rendelkezésre a jól felszerelt műtő, ha nem segítik a munkájukat az ápolók, akkor nem működhet jól az egészségügyi rendszer. A főigazgató hozzátette, az ápolók nagyon elhivatott emberek, akik belső indíttatásból végzik feladatukat.
Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház vezetése köszöntötte az ápolókat és elismerte azt az áldozatos tevékenységet, amelyet a nap 24 órájában, az év 365 napján gyakorolnak az intézményben. A Jósa András Oktatókórház 30 ápolója vehetett át elismerést az ünnep alkalmából. Közülük sokan több évtizede az egészségügyben dolgoznak. Bota Jánosné a Hematológiai Osztály ápolója már 15 éve. Az ünnepnapon, magas színvonalon végzett kiváló munkájáért részesült elismerésben, amiről azt mondta, nagyon örül, bár szerinte az osztály több dolgozója is érdemes lett volna a kitüntetésre. Bota Jánosné elmesélte, szívvel-lélekkel végzi munkáját, ami az életét is jelenti.

...Magyarországon: Kossuth Zsuzsanna
Magyarországon az ápolóképzés egyik legkiemelkedőbb alakja Kossuth Zsuzsanna, aki az ország első főápolónője volt. Az ápolói hivatás hitvallását a következőkben fogalmazta meg: „Egy legyen bennünk az akarat, felkeresni a szenvedést, s enyhíteni azt”. Születésnapját, február 19-ét a Magyar Országgyűlés 2014-ben a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította, így az egészségügyi dolgozóknak kétszer köszönik meg egy naptári évben segítőkész munkájukat.

További képekért katt ide!

Mikita Eszter