Amiről az utcák mesélnek... Gőzfürdőből kályhacsempegyár
A Barzó és Vojtovits vállalkozópáros által épített városi gőz- és kádfürdő 1886 októberében nyitotta ki kapuit. E közegészségügyi szempontból is fontos intézmény változó sikerrel töltötte be feladatát. Egy 1924-ben készült szakértői vélemény szerint „mint épület nem a legrosszabb”, ugyanis „a falak jók, a tetőszerkezet némi jelentéktelen korhadástól eltekintve, megfelel céljának”, sőt „a kémény egyike Nyíregyháza legjobb kéményeinek”.
A második világháború évei alatt a gőz- és kádfürdőben a tüzelőanyag- és vízhiány miatt az üzemszünetek időtartama évről évre növekedett, viszont a látogatók száma gyarapodott, ezért még 1944-ben is azt sürgették, hogy mielőbb vegyék napirendre az új fürdő építésének ügyét. A háború után azonban ennél jóval súlyosabb gondok terhelték a várost, ezért is számított jelentős eredménynek, hogy 1946-ban a fürdőt újra meg tudták nyitni, igaz, hogy a vendégeknek kellett lepedőt és törülközőt vinni magukkal.
Azonban 1958-ban végleg bezárták, és kályhacsempegyárrá alakították át. Ez a gyár a Kéményseprő Vállalat leányvállalataként alakult meg 1958 januárjában. Először egy bérelt helyiségben végezték a munkát, majd 1960 márciusában költöztek a volt gőzfürdő épületébe, amelyet a vállalat saját dolgozói alakítottak korszerű üzemmé. Az országban akkoriban Nyíregyházán kívül csak Esztergomban és Zalaegerszegen gyártottak kályhacsempét, így nagy volt a kereslet az olcsó és kiváló minőségű nyíregyházi csempék iránt.
1979-re a gyár már elavult, az épülete egy városrendezési tervnek is útjában állt. Még néhány évre megkapta a működési engedélyt, mígnem 1984 őszén dolgozóit egy új üzembe költöztették, amelyet a gumigyárhoz közeli Bottyán utcán építettek fel. A régi gőz- és kádfürdő, majd kályhacsempegyár épületét az új autóbuszállomás építése miatt bontották le 1985-ben. Helyét eredetileg zöldfelületként kívánták meghagyni, később azonban a Vállalkozók Kereskedőháza Rt. egy 82 üzletet és irodát magában foglaló új üzletházat építtetett 1990–91-ben.
(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)
