Amiről az utcák mesélnek... - Sóstógyógyfürdő női szobrai 5.
A sóstói hölgyeket ábrázoló szobrok alkotói közül mindössze egynek van megyei kötődése. A Bujon született Nagy Sándor szobrászművész egyik alkotását is megtalálhatjuk. Egyébként több szobrára bukkanhatunk a városban, és egy kivételével mindegyik témája a nő. A Centrál Hotel előtt áll egy egy alkotása, a Nyíregyházi Egyetem parkjában pedig három szobrot jegyez. A kivétel a Kossuth téren található Örökváltság emlékműve, amely egy fontos várostörténeti esemény mementója.
Sóstói hölgyszobra egyszerűen az „Álló nő” címet viseli, a fák árnyékában hűsöl, a Dienes István által tervezett Székelykapu közelében. Eredetileg nem itt állították fel, hanem a Víz- és Csatornamű Vállalat Stadion utcai épületének parkjában. A haraszti kőből készült szobrot 1966 júniusában avatták fel. Hogy pontosan mikor helyezték át Sóstóra, még nem tudom. Az egyik tippem 1993, amikor a Szabolcs-Szatmár megyei Víz- és Csatornamű Vállalatot átalakították, a másik 2001, amikor a Belügyminisztérium megvásárolta az egykori SZAVICSAV székházat és városi rendőrkapitánysággá alakíttatta át.
A szoborról Koroknay Gyula is megemlékezik az 1971-ben megjelent kötetében:
„Ennek a műnek örülhetünk, először is jó és újszerű alkotás, egy olyan szobor, amely „parancsol” [...] E szobrával az alkotó, szavai szerint a napkelte hangulatát, mikor a világosság kezdődik, annak korai frissességérzetét akarta kifejezni. A szobor eredeti terve szerint is kelet felé néz. A tömbszerű merevség, s a szimbolikus Epstein féle kötelékek még az éj, az álom felé mutatnak, az arc kifejezése, s az alak elevenedése már az élet felé fordul”.
Szíj Rezső szerint „némelyik szobra ősi bálványnak hat”, valamint igaz az a gondolat is, amelyet Kovács Gyula művészettörténész fogalmazott meg 1960-ban: „Ezek az élet mélyéről szoborrá magasztosított szoboralakok azonban mégsem vádolnak, és különösen nem igényelnek semmiféle szentimentális együttérzést, hanem példát mutatnak a megharcolt élet becsületére, tisztességes helytállásra”.
(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)
