nyiregyhaza.hu
Aug 10, 2019
„A művészifjúság nevelésének nagy nemzeti ügyét” a város 1931 nyarától 1935 nyaráig támogatta. 1932-ben Koffán Károly ötödéves hallgató volt a csoport vezetője, de maga Rudnay Károly is meglátogatta a növendékeket, akik ezúttal is alkotásaik kiállításával hálálták meg a város vendégszeretetét. A Nyírvidék is méltatta Czene Béla, Maronyák József, Nagy Ferenc és Wohl Zoltán művészetét és alkotásaik megvásárlására biztatta a kiállítás látogatóit.
1933 nyarán Boross Géza, Füstös Zoltán, Horváth Sándor, Kun István és Kutassy Imre érkeztek Sóstóra, „egytől egyig izmos tehetségű növendékei a világhírű mesternek, Rudnay Gyulának”. Szeptemberben ők is kiállításon adtak számot munkásságukról. Koffán Károly életéből ez a sóstói nyár sem maradhatott ki, hiszen többször meglátogatta a csoportot, sőt engedélyt kért a várostól, hogy a telet is itt tölthesse. Nagy nélkülözések között élt, de az eladott rézkarcaiból aztán Párizsba utazhatott, ahol bábművészként lett híressé.
Rudnay Gyula 1934-ben is „a magyar képzőművészet nagyon nehéz helyzetére, de ugyanakkor magyar művészetünk nemzetfenntartó lelkiségére” hivatkozva kérte, hogy fiataljai igénybe vehessék a város vendégszeretetét. Így érkezett Sóstóra P. Bak János, Gergely Pál, Kenessey József, Sárközi Zoltán, valamint Kun István, aki a tavalyi nyár után visszatérő vendégnek számított. A Nyírvidék tudósítója szerint, „akik eddig Nyíregyházán töltötték a nyarat, azok egytől egyig neves művészek és közöttük nem egy, mint Koffán, a magyar képzőművészet nagy ígérete máris”.
A művésztelep támogatója, dr. Bencs Kálmán polgármester 1934. december 27-én elhunyt. 1935 nyarán utoljára lett a művészek bohém tanyája a sóstói szódagyár. Az utolsó vendégei P. Bak János, Chovan Lóránt, Diószegi Balázs, Geróts Sándor és Orosz Béla voltak.
Sóstó majd 1970-ben népesült be újra képzőművészekkel, az immár nemzetközivé lett művésztelep megnyitásával, amely 1977-tõl, Tóth Sándor szobrászművész kezdeményezésére Éremművészeti és Kisplasztikai Alkotóteleppé alakult át.
(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)
