Állásbörze is lesz a szakképzés hetén

 Céljuk, hogy minél szélesebb körben ismertessék meg iskoláikat és képzési kínálatukat, így pályázatokat is hirdettek, szakmaszelfi pályázatukban a diákok megörökíthetik a szakképzés révén szerzett élményeiket, és közreadhatják a közösségi média révén. Iskoláik ajánlásai (jelölései) alapján a szakképzés nagyköveteit választják meg, akik olyan volt tanítványok, ma már példaképek, sikeres személyek, akik kiemelkedõ életpályát jártak be.
November 22-én – a nagyközönség számára is nyitott – állásbörzét rendeznek a Nyíregyházi Szakképzési Centrum székhelyén, az ezt követõ konferencián adják majd át a díjakat. Közel félszáz vállalkozás megjelenésére számítanak, ahol a fiatalok megismerkedhetnek a munkaerõpiaccal, az elhelyezkedési és karrierlehetõségekkel. November 25-én pedig módszertani konferenciát és MIE Expert Találkozót szerveznek a Microsoft Magyarország és a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ szakmai támogatásával az NYSZC és iskolái. Így az ország, valamint a Kárpát-medence azon pedagógusait várják Nyíregyházára, akik érdeklõdnek a 21. századi oktatás kihívásai, az arra adható válaszok és a tanárszerep változásai iránt.
Ez utóbbi rendezvény is ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a többirõl pedig részletesen az európai szakképzési hét hivatalos http://ec.europa.eu honlapján, illetve a magyar nyelvû http://szakkepzesihet.hu honlapon tájékozódhatnak.

(Fotó: archív)