A lenyûgözõen alapos és szellemes kötetet egyre többen forgathatják haszonnal, hiszen vezetõktõl üzletemberekig, tanároktól rendezvényszervezõkig sok ember munkájának eredményessége függ attól, hogyan szólal meg széles publikum elõtt. Az egyik legavatottabbtól kaphatnak útmutatást, hiszen a Nyíregyházi Televízió és a Napló fõszerkesztõje negyedszázada tevékenykedik ezen a területen, megszámlálhatatlan rendezvényt „vezényelt le” az ország különbözõ pontjain, olykor több ezer ember részvétele mellett. Felkonferáltjai között volt miniszterelnök, népszerû sztár csakúgy, mint a közszereplést éppen akkor próbálgató fiatal. Mûsort vezetett hangversenyen éppúgy, mint böllérversenyen... Moderátor, konferanszié, bemondó, ceremóniamester, szpíker, mûsorvezetõ...? A „mesterségnek” sokféle szinonimája van, az erre fejét adó azonban többnyire csak a saját tapasztalataira támaszkodhat, hiszen a szakmai ismereteit iskolában nem oktatják. Mondhatnánk, egy kolléga tanácsaira elvileg hallgathat, de ugyan ki akarja „kiképezni” a konkurenciát? Most mégis erre kerül sor, ráadásul az I. szám jelzi, a szerzõje egy esetleges folytatást sem zár ki.

Tarczy Gyula konferálás közben (Fotó: Janics Attila)

SÓ ÉS SHOW

Milyen egyebek mellett a jó mûsorvezetõ? Mint népmesében a só – kapjuk meg a választ. Roppant egyszerû dolognak tûnik a feladata, de nélküle vagy sótlan felkonferálása esetén ízetlen egy mûsor. Szolga és vezetõ, de nem fõszereplõ. Kõmûves Kelemen, akinek hitétõl épül fel a rendezvény erõdítménye. (A szerzõ valamikor játszott a rockballadában, ahogyan a Hitbõl és homokból címû Nyíregyháza történetéhez kapcsolódó mûben is.) Sok-sok megtörtént esetet rögzít a színpadi mûsorvezetésre készülõk okulására. Ilyen például, hogy mit lehet tenni, ha valaki folyton beszólogat, ami bizony könnyen elõfordulhat. („Dicsérni jöttél, nem temetni!” – szól idõnként oda Shakespeare Julius Caesarja nyomán, szabadon.) Megfontolandó általános érvényben is a szituációra irányuló véleménye: egy alantas vitában sosem gyõzhetünk, legfeljebb lemegyünk a „partner” szintjére, ahol õ a gyakorlottabb.
Azt tartja, felkészülés nélkül színpadra menni olyan, mint kard nélkül csatába. Ismerni kell alaposan a programot, hiszen elõfordult már a gyakorlatában, hogy leleplezetlen szobrot akartak megszentelni, vagyis körültekintõnek kell lenni a sorrend összeállítása terén is. Gyula általában egy órával korábban szokott érkezni. Mert tudja: például figyelni kell a pódium berendezésére, hogy fotogén-e, hiszen többnyire felvételek készülnek az eseményekrõl, s ezek bekerülnek a különbözõ médiumokba. A mappa a „külsõ esze”, de az sem mindegy, hogy milyen, ahogyan a toll is „harci eszköz”, mert közben mindig történik változás a forgatókönyvben, amit dokumentálni kell, ezért vész esetére tartalékra is szükség van. Célszerû tisztában lenni a Dress Code-dal is, hiszen a túlöltözés legalább akkora hiba lehet, mint a nem kellõ.

SZAKMAI ÉS SZEMÉLYES

Róla és családjáról is kiderül néhány momentum, bõven ad magából, a rengeteg sztori és tanács mellett önkritikával is. Ha már bent ül a közönség, mikrofonpróbaként elõszeretettel mond József Attila verset, mert szereti a költõ mûveit, a közönséget pedig megnyugtatja. A középiskolásként (és fõiskolásként) szép beszédéért Kazinczy-éremmel kitüntetett Tarczy Gyula a helyes nyelvhasználat, a szójátékok mestere. Ennek néhány gyöngyszemét is olvashatjuk: „Több fagyasztó, még több fogyasztó”, „A Rotary rétora szól”. A jól tagolt, tipográfiailag igényes kötetet Mihálka György szellemes rajzai illusztrálják.

(Szerzõ: Sz. Kántor Éva)