Akadémián a nyíregyházi idősek

Az előadás előtt fél órával szinte már alig lehetett szabad helyet találni a második emeleti nagyteremben. Egymás után érkeztek a nyugdíjasok, akik nagy izgalommal osztották meg társaikkal a délelőtti főzőverseny élményeit, de szóba kerültek a klubok által szervezett kirándulások is. Dr. Máthé Endre, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának professzora a szépkorúak egészséges táplálkozásáról osztotta meg gondolatait. Beszédében kifejtette, tudatosan kell étkezni idős korban, hiszen az élelmiszerekkel energiát tudunk bejuttatni a szervezetbe.

További képekért kattintson a fotóra!

Hozzátette, a preventív, azaz a betegség megelőzését segítő táplálkozással elkerülhetjük akár a diabétesz kialakulását is. Szerinte bár a bennünk élő gének határozzák meg életünket, a táplálékkal bevitt hatóanyagok befolyásolják ezek működését, ezért is fontos, hogy rendszeresen együnk. Táplálkozásunkkal pedig próbáljunk meg egészségmegőrző ételeket bevinni.

Bruszel Dóra

(Fotó: Trifonov Éva)