Ajándékozott a nőegylet

– Az advent időszakában, a készülődésben – azt gondolom – nincs attól szebb dolog, mint együtt ünnepelni olyan emberekkel, akik a hivatásukat és nemcsak a hivatásukat töltik be, hanem egyszerre több szerepnek is megfelelnek – így köszöntötte a Nyíregyházi Leány és Nőegylet Egyesület elnöke a kórház női dolgozóit csütörtök este. Rákóczi Ildikó arról beszélt, hogy karácsony előtt minden hölgynek jólesik, ha a nagy készülődésben ők is érzik, elismerik a munkájukat és kedveskednek a számukra. Úgy véli, erre az elismerésre még inkább szükségük van a gyermekeiket egyedül nevelő, vagy éppen nagycsaládos egészségügyi dolgozóknak. Ezért döntöttek úgy, hogy idén a számukra készítenek ajándékcsomagokat.

További képekért kattintson a fotóra!

– Nagyon sok emberre gondolnak civil szervezetek, egyesületek, de mi úgy gondoltuk, hogy ezek az asszonyok, ezek az anyukák, édesanyák, nem minden esetben kapják meg azt a figyelmet, amit megérdemelnek. Szerintünk fontos, hogy gondoljunk rájuk – tette hozzá Rákóczi Ildikó.

Az egészségügyi dolgozók számára nemcsak ajándékcsomagok készültek, a nőegylet sztárvendéggel lepte meg a meghívottakat: Pregitzer Fruzsina lépett fel a kórházban. A színművésznő azt mondta, minden jótékonysági akciót támogat, mert ilyenkor vissza tudja sugározni azt a szeretetet, amit a nézőktől kap. – Ezt próbáljuk csinálni ezen a délutánon itt, a kórházban, azokat a dolgozókat hívtuk ide, akikre gondoltunk, akikkel kapcsolatban azt érezzük, hogy picit több simogatás vagy kedvesség jár nekik és ezért vagyunk itt mindannyian – mondta Pregitzer Fruzsina.

Az ünnepség végén a nőegylet tagjai ajándékcsomagokkal ismerték el a meghívott egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját.

Z. Pintye Zsolt

(Fotó: Szarka Lajos)