Ajándékokkal lepte meg a város vezetése azokat, akik karácsonykor is szolgálatban állnak

A karácsonykor is dolgozók nagy örömmel fogadták az alpolgármester látogatását, aki a férfiaknak pezsgővel, a hölgyeknek pedig édességgel kedveskedett. Jászai Menyhért ellátogatott az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság által működtetett felnőtt, gyermek és fogászati ügyelet munkatársaihoz, akik az év minden napján, 24 órában teljesítenek szolgálatot.

További képekért kattintson a fotóra!
Fotó: Kohut Árpád

Köszönetnyilvánításával bekopogtatott a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ által működtetett jelzőrendszeres házi segítségnyújtás diszpécser szolgálatához is, ahol a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek számára nyújtanak ellátást – az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából.

További képekért kattintson a fotóra!
Fotó: Kohut Árpád

Nyíregyháza alpolgármestere karácsonyi ajándékozó körútját a Periféria Egyesület által működtetett Észak-Alföldi Regionális Diszpécserszolgálatnál fejezte be, ahol a krízishelyzetbe került hajléktalan emberekkel kapcsolatos bejelentések fogadják, és segítenek, ahol tudnak.