Advent Nyírszőlősön

A Luca-napi hagyományokat is felelevenítették a gyerekek a nyírszőlősi Adventi forgatagban, amelyet hagyományosan a Közművelődési Színtér rendezett meg az Arany János Gimnázium és Általános Iskola Szőlőskerti Tagintézményében.

További képekért kattintson a fotóra!

Ágoston Ildikó, a Színtér vezetője elmondta, ilyenkor nem csak az iskolások vannak itt, hanem a településrész apraja-nagyja, hiszen Nyíregyháza főterétől 8 kilométerre rendeznek egy látogatott programot, mert Nyírszőlősön a közművelődés központja maga az iskola.

 

GYERTYAGYÚJTÁS ÉS VÁSÁR

 

Az Adventi forgatagban bemutatkozhattak a helyi civil szervezetek, kulturális csoportok. Az iskola osztályai külön asztaloknál jelképes összegért árultak karácsonyi ajándéknak való játékokat, könyveket, koszorúkat, fenyődíszeket, valamint süteményeket. A bevételből természetesen az osztálypénzt gazdagították. Az eseményen adventi naptárt is nyitottak a közös ünnepvárás jegyében. Az adventi rendezvényen természetesen ott állt a feldíszített fenyő, volt gyertyagyújtás, a gyerekek a fellépések között kézműves foglalkozásokon vehettek részt, többek között méhviasz gyertyát is készíthettek a közelgő ünnepre.

Szoboszlai Tibor

(Fotó: Szarka Lajos)