Advent Nyíregyházán – Szombaton kezdődik

 

Az ünnepvárás jegyében november 25-én szombaton nyitja meg kapuit az Adventi forgatag a Kossuth téren. Már áll a 13 méter magas karácsonyfa, amelyet 3 kilométer hosszúságú égősor is díszít.

 

Az idei év újdonsága, hogy a tér kandeláberei és négy fa is díszkivilágítást kap a megszokott városházi fényár mellett.

 

A forgatagban 39 helyszínen várja gazdag karácsonyi jellegű ajándék és ételkínálat a látogatókat. A városháza előtt kapott helyet az új Mikulásház, a betlehemi jászol, a színpad és az adventi koszorú.

 

További képekért kattintson a fotóra!

Fotó: Szarka Lajos

 

Dr. Ulrich Attila alpolgármester elmondta, december 3-án gyújtják meg az első adventi gyertyát és kapcsolják be az ünnepi fényeket, majd vasárnap délutánonként újabb gyertyákat gyújtanak. Arra is felhívta a figyelmet, hogy idén karácsony estéje vasárnapra esik, így az utolsó gyertyát 24-én délelőtt 10 órakor gyújtják meg.


Színes programok a forgatagban


A gyertyagyújtások után sztárvendégek lépnek fel a színpadon, itt lesz Takács Nikolas, Delhusa Gjon, és Opicz Barbi is. Az advent négy vasárnapján ételosztás is lesz a Kossuth téren. A társadalmi szerepvállalás jegyében a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület, a Széchenyi étterem, a Gasztronómiai Szövetség és a Vöröskereszt kínál majd ételt a rászorulóknak.

 

A keddi és a csütörtöki napokon helyi fellépő csoportok és iskolások kedveskednek adventi műsorral a belvárosban sétálóknak.

 

Csütörtökönként lapcsánkával kínálják a látogatókat, de folytatódik a bögrevásárlós jótékonysági akció is. December 4-én a városházán megnyílik a Varázslatos Karácsony című kiállítás, amelyen most a porcelánbabáké lesz a főszerep. A Mikulásházban a Mikulás, a Múzeumok Karácsonyán pedig kézműves foglalkozások várják a gyerekeket. A hagyományos Városi Karácsonyi Koncertet december 15-én rendezik meg a Római Katolikus Társszékesegyházban.


Szoboszlai Tibor