Strandokon, büfékben és építkezéseken is számítani kell a revizorokra

A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. augusztus 8. és 13. között a strandokon, fürdőkben és az idegenforgalmilag frekventált helyeken ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást, a nyugta- és számlaadást, valamint az online pénztárgépek használatát. A megye építkezésein továbbra is vizsgálják a szabályos foglalkoztatást, de a jövedéki kiskereskedők is számíthatnak ellenőrzésekre.

Strandok, fürdők és a turisztikailag frekventált helyek – ezeken a helyszíneken szívesen dolgoznak akár diákmunkások is, fiatalok, illetve az idénymunka szempontjából népszerű lehetőség a nyári hónapokban. Pont ezért ellenőrzi ebben az időszakban a NAV gyakrabban ezeket a vállalkozásokat.

Adótraffipax

A NAV honlapján van egy adótraffipax elnevezésű rovat, amelyben mindig feltüntetik az aktuális ellenőrzéseknek a helyszínét, illetve az időpontját. Ezt a rovatot azért tartja fontosnak a NAV, mert ez ösztönözheti őket arra, hogy esetleg önszántukból is kijavítsák a hibákat vagy hiányosságokat, amelyeket a vállalkozásuk működésében tapasztalnak, ezzel elkerülve a negatív jogkövetkezményeket. Arról is jó tudni, hogy nemcsak az adótraffipaxban feltüntetett helyen és időben ellenőriznek a kollégáink, hanem bárhol és bármikor végezhetnek ellenőrzéseket” – nyilatkozta Simon-Fodor Henriett, a NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense.

Nyugták és bejelentések

Az online pénztárgépek használata, a nyugta- és számlaadási kötelezettség teljesítése és szabályos foglalkoztatás – leginkább ezeket vizsgálják a revizorok. Ellenőrzésre – a megszokottól eltérő hivatali munkaidőn kívül is – elsősorban a NAV adatai szerint kockázatos vendéglátóegységek, ajándékboltok, piacokon, strandokon értékesítők számíthatnak. Ezeken túl viszont a megye építkezésein továbbra is vizsgálják a szabályos foglalkoztatást, illetve a jövedéki kiskereskedők is számíthatnak ellenőrzésekre. A munkavállalókat képviseli a hatóság azzal, hogy vizsgálják a szabályos foglalkoztatást, mondta a NAV sajtóreferense. Nyáron népszerű az egyszerűsített foglalkoztatás az idény- és alkalmi munka miatt. A munkáltató szempontjából ez azért előnyös, mert kevesebb közterhet kell fizetni az alkalmazottak után, de a munkavállaló számára is ez a kedvezőbb forma.

Egymilliós büntetés

Elég szigorú a bírságtétel abban az esetben, ha egy cég úgy foglalkoztat egy munkavállalót, hogy nincsen bejelentve, akár az egymillió forintot is elérheti a bírság. Valóban érdemes mindenkinek odafigyelni és még a munkavégzés kezdete előtt bejelenteni a dolgozókat. A mulasztás típusától nagyban függ, hogy hogyan jár el a NAV. Pontosan a bejelentés nélküli foglalkoztatás az, ahol kevés toleranciát tanúsít a hatóság a vállalkozók felé, hiszen nemcsak a mi érdekünk, hanem a munkavállaló érdeke is sérül, ha bejelentés nélkül dolgozik. Alapesetben a mulasztási bírságoknál a mulasztásnak a mértékétől függően először figyelmeztet a NAV, illetve felhívja a vállalkozó figyelmét arra, hogy javítsa ki a hibát és csak következő alkalommal nyúl esetleg ahhoz a lehetőséghez, hogy bírságot szab ki” – tette hozzá a sajtóreferens.

A revizorok a hét valamennyi napján, a megye bármely településén ellenőrizhetnek.