– Hogyan kezdődött a kapcsolatod a zenével?

– Nincs zenész a családomban, így sokáig nem ismerkedtem meg a zenével – mondta beszélgetésünk elején a barna hajú, barna szemű, rendkívül rokonszenves fiatalember. – Második osztályos voltam az általános iskolában, amikor a nyíregyházi zeneiskola tanárai eljöttek a sulinkba egy rövid hangszerbemutatót tartani. Ekkor kaptam kedvet a zenéléshez.

FONTOS A RENDSZERESSÉG

– Miért épp a csellóra esett a választásod?

– Eredetileg hegedülni szerettem volna, de a tanárnő, akihez bementem, alkalmatlannak találta a testi adottságaimat a hegedüléshez, mondván: „csapott vállam van”. Így kerestünk egy másik hangszert. (mosolyog) Átvitt engem a csellótanárhoz és nem haboztam sokat, mert ez a hangszer még jobban tetszett. Azóta úgy gondolom, nem is választhattam volna jobbat!

– Mennyi időt fordítasz gyakorlásra?

– Az alapvető cél mindennap legalább 4-5 óra gyakorlás. Próbálom tartani a tervezett ütemet, hiszen a rendszeresség a legfontosabb, de azért vannak néha lazító időszakok is. Sokat segít a zenehallgatás is. Szeretek minél több oldalról megközelíteni valamit és kiemelni a pozitívumokat, valamint az elkerülendő negatívumokat.

AZ EREDMÉNYEK INSPIRÁLJÁK

– Több versenyen is sikeres eredményt értél el, melyekre vagy a legbüszkébb?

– Még 2011-ben harmadik díjat kaptam az Országos Friss Antal Gordonkaversenyen. Utólag nézve ez inspiráló volt számomra, mert akkoriban elsődlegesen nem a zenélésre fordítottam az időmet, mégis sikerült elérnem valamit. Ebből tudtam, hogy érdemes lenne többet foglalkoznom a hangszerrel. Ugyanebben az évben első díjat kaptam az Országos Kodály Zoltán Szolfézsversenyen is.

[REKLAM]

– Zenei táborokban is megfordultál már, mesélnél az itt szerzett tapasztalatokról, élményekről?

– Az ilyen táborok főleg azért jók, mert az ember egy időre kimozdul a hétköznapokból. 2013-ban Pomázon voltam egy kamarazenei táborban, ahol teljesen idegen emberekkel kellett egy hét alatt összehozni egy új produkciót. Az idő rövidsége ellenére nagyon könnyen és meglepően gyorsan tudtunk együtt dolgozni. Tavaly Budapesten a Ferencvárosi Zeneiskola szervezésében részt vettem egy vonós mesterkurzuson, ahol zeneakadémiai tanárok tanítottak minket és töménytelen mennyiségben látogathattuk óráikat is. Itt nyílik lehetőség hallgatni a velem egyidős „konkurenciát”, ezzel rengeteget lehet tanulni.

TAPASZTALATBÓL SOSEM ELÉG

– Színpadra léptél már többek között a Szabolcsi Szimfonikus Zenekarral, milyen érzés a „szakma nagyjaival” együtt zenélni?

– A zenekaros fellépések mindig külön hangsúlyt kapnak, hiszen teljesen más feladat, mint egy vizsgakoncertre való felkészülés. Öt alkalmam volt eddig kipróbálni magamat a színpadon, egy komplett szimfonikus zenekarral a hátam mögött. Eleinte nem volt könnyű, de talán már kezdek belejönni. Mindegyiket nagyon élveztem és a zenekar is segített abban, hogy legjobb tudásomat nyújthassam a pódiumon. Tapasztalatból pedig sosem elég.

– Melyik fellépésed volt a legmaradandóbb számodra?

– Talán az egyik legutóbbi: november közepén önálló koncertet adtam a nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskola nagytermében. Jólesett visszajönni a régi iskolámba, látni az összegyűlt közönséget, akik még mindig kíváncsiak voltak rám. Ez mentesített minden feszültségtől, így magamat tudtam adni.

– Mik a jövőbeli terveid a zenéléssel kapcsolatban?

– Júniusban szeretnék felvételizni a Zeneakadémiára, ez az elsődleges cél. A későbbiekben pedig szeretném minél több helyen kipróbálni magam és tapasztalatokat szerezni, hogy kikerekedhessenek a még újabb tervek.

Farkas Fanni