A világtörténelem legelső karácsonya

A világtörténelem legelső karácsonya
A világtörténelem legelső karácsonya

Forrongó, birodalmakat kettéhasító időkben, a régi és az új államvallás váltásának egyik mérföldköveként került sor a Kr. u. 336. esztendőben, Rómában arra, hogy december 25-én már nem a Nap, hanem Jézus születését ünnepelték meg, a történelemben először. Nagy Konstantin császár és I. Szilveszter pápa számos törekvése, új szemléletet teremtő munkássága áll e fordulat mögött.

A nagy korszakváltások gyakran észrevétlenül, csöndben zajlanak. Amikor Rómában, a Krisztus utáni 336. évben, december 25-én sor került a világ legelső, a Megváltó születését ünneplő karácsonyra, az akkor még sokvallású, sokféle ünnepet megülő Örök Város polgárainak leginkább az tűnhetett fel, hogy ez a nap mindaddig az évet lezáró Dies Natalis Solis Inivicti, „a legyőzhetetlen Nap születése” volt. Azt viszont valószínűleg nem sejtették,  hogy világtörténelmi fordulópont tanúi lehetnek.

Honnan tudjuk, hogy 336-ban viszont már Krisztus születését köszöntötték ezen a napon az Örök Városban? Nos, a Depositio Martyrum, egy liturgikus naptár jegyzi fel 336 december 25-én, hogy a Karácsonyt, mint Jézus születése napját, aznap Rómában megtartották. Erre utal vissza egy kézzel, írott 354-es, keresztény kalendárium is. Ez a legelső említés karácsony liturgikus ünnepléséről.

A Szaturnáliák: Róma ünnepli a fény születését

A karácsony keresztény megünneplése voltaképpen a „pogány karácsony” kereszténnyé tétele volt. Az új ünnep rögzítette egyben, immár véglegesen, december 25-re Krisztus születésének időpontját. Ez egy új szemléletet is kifejezett: a kereszténység első évszázadaiban ugyanis még nem Jézus születése, hanem a Húsvét volt a hívek legfontosabb ünnepe.

Jézus születését a korai keresztények eltérő időpontokban ünnepelték, így március 28-án, április 18-25 között, május 20-án vagy 29-én, június 24-én vagy éppen november 17-én. Lukács evangéliuma, amely a legrészletesebben szól a Megváltó születéséről, ugyanis nem jelöli meg annak pontos naptári napját.

December 25-e – az ókorban ugyanis még erre a napra tették a téli napfordulót –, rendkívül népszerű ünnep volt Rómában. Ezt a napot Marcus Aurelius jelölte ki, éppen a szaturnáliák ünnepét követő napra. A fény születését, a sötétség legyőzését jelentette a december 19-től 25-ig tartó ünnepség-sorozat. Ez a pompás, látványos ünnepség később is megihlette az európai alkotók egész sorát, így Paul Verlaine francia szimbolista költő egy egész kötetet szentelt a szaturnáliák emlékének.

Az ünnep eredete, a Solis invicti a perzsa Mithrász-ünnepből eredt, és a napimádat kultuszához kapcsolódott. Érdekessége ennek az ünnepkörnek, hogy a Római Birodalomban szokásos volt az ünnepi időszakban egymás megajándékozása, s a béke és gyarapodás kifejezése – erre szervesen ráépült az uralkodó előtti hódolat kifejezése is a hivatalos Róma részéről.

Az ünnep népszerűségét fokozta, hogy a birodalom, s különösen annak központi magja erőteljesen függött a földműveléstől: annak sikeres, bőséget hozó évei vagy éppen a termésben szűkösebb esztendők komolyan befolyásolták a gazdasági, társadalmi folyamatokat.

A keresztény felelet erre az ünnepre bibliai citátumokon alapult. A korai keresztény egyház egyrészt a Machiás 3,20-at idézte: „De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak”. Illetve az Újszövetséget, ahol maga Jézus is kimondja. Én vagyok a világ világossága (János, 8,12). Azt, hogy a kereszténység már első évszázadaiban Jézust ünnepelték fényhozóként, számos régészeti lelet bizonyítja. Egy vatikáni temetőben például egy 2-3 századi mozaik található, melyben Krisztus napként ábrázolva ül trónszékén.

E jelben győzni fogsz!

A karácsony keresztény ünneppé tétele, Jézus születésének megünneplése a december 25-i (a később pontosított december 21-i dátum helyett akkor még erre a napra tett) téli napforduló időpontjának kijelölése nemcsak az egyre határozottabban egyházzá szerveződő, korábban szétszórt keresztény közösségekhez, hanem a keresztényüldözést beszüntető, e vallást egyértelműen támogató I. Constantinus vagy Nagy Konstantin császár személyéhez is kötődik.

Nagy Konstantin, mint a Birodalom császárjainak tekintélyes része, tulajdonképpen katonai puccsal ragadta magához a teljes birodalom feletti hatalmat. Az ifjú Constantinus még Diocletianus császár nikomédiai udvarában szolgált, s apja halála után, szembeszállva a tetrarchia rendszerével, 306-ban katonái kikiáltották őt augustusszá.

A társcsászári rendszerben neki jutó részt keveslő Constantinus hosszú háborúskodások, diplomáciai manőverek és cselvetések sorozatával fokozatosan megszerezte az egész birodalom feletti uralmat, és 324-re ő lett a teljes Római Birodalom egyeduralkodója.

Háborúinak döntő pillanata volt az a csata, melyet 312-ben vívott Rómáért akkori legfőbb ellenfelével, Maxentiusszal. A Milvius-hídi csatában győzedelmeskedve Constantinus lett a teljes Nyugatrómai Birodalom augustusa. A legenda szerint a Milvius-hídi csata előtt, 312. október 28-án, mikor katonáival menetelt, egy kereszt jelent meg előtte a Napban, e szavakkal: In hoc signo vinces (E jelben győzni fogsz!). Később álmában azt az utasítást kapta, hogy új jelet tegyen a zászlóira.

Ez úgynevezett labarum a kora középkori keresztény szimbolika egyik fontos elemévé vált (Szent István uralkodói jelvényei között is szerepelt). A krisztusi keresztet szimbolizáló, új hadijelvénnyel győzelmet aratva Konstantin számára meghatározó vált a kereszténység, s ez betöltötte élete további részét.

A következő esztendőben, 313-ban Konstantin véget vetett a keresztényüldözéseknek. Bár csak halálos ágyán vette fel a keresztény vallást, meghatározó részt vállalt fel abban, hogy a szétszórt, üldözött keresztények az állam meghatározó egyházává szerveződhessenek. Ő maga is igen aktív szerepet játszott az új egyház életében. E szellemben hívta össze 325-ben (május 20. – július 25.) az első nikaiai zsinatot, mely az első ökumenikus zsinat volt.

Kostantin 321. március 7-én a vasárnapot rendelte a heti pihenőnapnak, a római püspöknek, tehát a pápának adományozta a lateráni palotát, elrendelte a Születés temploma, a Szent Péter-bazilika, a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika, az Hagia Szophia, a mai Basilica di San Lorenzo fuori le Mura, a Szent Sír Temploma és a Szent Apostolok Temploma építését (halála után ez utóbbiban temették el).

Az uralkodó 330-ban székhelyét Rómából Bizáncba helyezte át. Ezzel egyidejűleg a római pápák helyzete is megváltozott. Konstantin elköltözése után a Nyugat egyedüli és kizárólagos uraiként léptek fel, akikre a hatalmat a császár ruházta át. Konstantin pénzein a napisten képei mellett most Krisztus monogramját tüntette fel.

Kostantin aranypénze jóval túlélte az uralkodót, aranypénzei még a 11. században is forgalomban voltak – eljuthattak például az akkor megszerveződött magyar állam területéreis. (A december 25-i ünnep a korai magyar keresztény állam életében is kiemelt  jelentőséggel bírt, 1000-ben ezen a napon koronázták meg első királyunkat, Szent Istvánt.)

Kostantin utódai magukat a „keresztény alattvalók legfőbb püspökének” tartották, és irányító szerepük volt a keresztény egyház belső életében. Hatalmukat Istentől származtatták, és magukat a környezetükkel együtt szentnek hirdették.

Vízkereszt – vagy amit akartok?

I. Szilveszter pápa nemcsak azért tartotta fontosnak a korábbi, pogány napisten-kultusz helyébe lépő keresztény ünnepet, Jézus születésének napját, hogy immár azonos napon és egységesen üdvözölje ezt a napot a keresztény világ. A római püspök fontosnak látta emellett, hogy végleg leszámoljon az alexandriai presbiter, Arius nézeteivel, miszerint Jézus Mária és József természetes gyermeke, akit az Isten a Jordán menti keresztsége alkalmával adoptál, fogad örökbe és teszi őt Istenné. Ráadásul Arius versbe is szedte tanítását és dallamosan énekelhető formában az új tan sokakat meggyőzött, így a nézet gyorsan terjedt birodalom-szerte.

Ezt a tévtanítást verte vissza Szilveszter pápa új ünnepe, amely a 325-ös niceai tanítás jegyében vallotta a teljes Szentháromságot, és hogy benne a Filius, a Fiú „incarnatus est”, megtestesült. Ő „Isten az Istentől”, az „Atyával egylényegű”, tehát nincs neki alárendelve.

A vízkereszt napjának értelmezése később, az egyházszakadást követően meghatározó Különbséggé vált a nyugati keresztény és az ortodox egyháza között. December 25-én ünneplik a karácsonyt a római katolikus, a protestáns egyházakban, konstantinápolyi, alexandriai, romániai, ciprusi, görögországi, finnországi ortodox egyházak.

Viszont kitartottak a január 6. mellett a jeruzsálemi, oroszországi, szerbiai, bulgáriai, grúz, lengyel és cseh ortodox egyházak, valamint az etiópiai, kopt, szír-jakobita, indiai ortodox egyházak. Az örmény egyház pedig pár nappal később,  január 18-19-én ünnepel.

 

hirado.hu