A Vasvári és a Stadion utcák kereszteződésében körforgalom épülhet a tervek szerint

A közgyűlésen Nyíregyháza Város Nívódíját kapta meg a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület, az elismerést Lakatos Tibor elnök vehette át.

Nyíregyháza Városért Bencs Kálmán-díjjal ismerték el Balázsi Ildikó, az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság vezető védőnője, Lendvai Zoltán az Aranykor Nyugdíjas Klub vezetője és a Szent István Nemesi Rend Első Alapítványának egyik alapító tagja, valamint Rácz Erika Nívódíjas táncpedagógus, balettmester munkáját.

További képekért kattintson a fotóra!

Bencs László Emléklapot kapott Áts Zoltán a Móricz Zsigmond Színház fővilágosítója, Hajdú Ágota Ibolya a Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa, Szabó Edit a Sipkay Barna Szakközépiskola tanára, Szabóné Mercs Éva a Szociális Gondozási Központ szakápolója, és Veres Mihály Lászlóné gondozónő. Bencs László Emlékérmet vehetett át Bozorády Kriszta az Emmaus Evangélikus Szeretetotthon intézményvezetője.

Politikai vita

A napirendi pontok tárgyalását megelőzően a polgármester arról tájékoztatta a közgyűlést, hogy Lengyel Máté jobbikos képviselő szeretett volna tárgykörbe vetetni egy indítványt, mely kapcsán dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző azt mondta, erre az sem formailag, hiszen e-mail-ben érkezett és aláírások nélkül, sem tartalmilag nem alkalmas. Így a képviselőtestület nem is szavazta meg, ám a két közgyűlés között történt események napirendi pontjánál hozzászólásként Lengyel Máté felolvasta a tévé nyilvánossága előtt zajló közgyűlésen az ellenzékiek öt pontját. Lövei Csaba független képviselő ehhez kapcsolódva az ellenzék szerda esti demonstrációjáról számolt be, melyre Dr. Adorján Gusztáv, a FIDESZ-KDNP frakcióvezetője válaszolt, utalva az adventi időszak ellenzék általi tudatos megzavarására, valamint arra, hogy ez országos és nem nyíregyházi téma.

További képekért kattintson a fotóra!

Az MSZP-s Jeszenszki András szerint mindez igenis érinti a nyíregyháziakat, hiszen az önkormányzat is nagy munkáltató, mire a polgármester megjegyezte, ez nálunk nem jelent problémát. Az MSZP nevében felszólaló Nagy László jelezte, ő nem olvasta a vita alapját képező rabszolgatörvényt, és szerinte senki a teremben, míg erre a FIDESZ-KDNP képviselője, Tormássy Géza megjegyezte, így nem is értelmezhető, hogy akkor miről, és miért beszélnek. Mindemellett a DK-s Hunyadi János és a szocialista Nagy László is dicsérte az idei adventi forgatag küllemét, elhelyezését, amit a polgármester az előkészítő stábnak továbbított.

Idősügyek és pályázatok

A napirendek tárgyalása során a közgyűlés elfogadta az önkormányzat és az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-vel kötendő szerződését. Ez azt jelenti, hogy a jogi viták és folyamatos egyeztetések után a jövő év végéig ez a cég biztosítja a megyeszékhelyen a személyszállítási közszolgáltatást.

A közgyűlés beszámolót hallgatott meg az Idősügyi Tanács idei évi tevékenységéről. A szervezet a város 20 ezer nyugdíjasának véleményét és érdekeit képviseli, hiszen kapcsolatot tartanak klubokkal, intézményekkel és civil szervezetekkel. Az Idősbarát címmel rendelkező önkormányzattal közösen többek között újra megszervezték a Szépkorúak Ki mit tud-ját, a sportnapot, ingyenes fürdőjegyet ajándékoztak, de említésre méltó az élethosszig tartó tanulást segítő Idősek és a Szépkorúak Akadémiája ismeretterjesztő előadássorozat, vagy a senior tánc népszerűsége is.

További képekért kattintson a fotóra!

A képviselők elfogadták az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztésére vonatkozó, az önkormányzat és a Nyíregyházi Tankerületi Központ között kötendő feladat-ellátási szerződést.

Pályázatot nyújtanak be az Óvodai Pályaépítési Programra, amellyel a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége a kisgyermek labdarúgás fejlesztését célozza. Az 51 millió forintos beruházással három helyszínen épülhet pálya.
A közgyűlés pályázatot írt ki a Jósa András Múzeum megyei hatókörű városi múzeum és a Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói posztjára.

Új térfigyelő kamerák

Napirendre került az újabb közterületi térfigyelő kamerák elhelyezésére kijelölt helyszínek jóváhagyása. A Benczúr és a Bessenyei tér megújítása során többek között jelentős területen új járda, sétány útburkolat, térkő épült, két darab okos padot is telepítettek, valamint a zöldfelület fejlesztés is megvalósult. Ezek megóvása elsődleges cél a 9 darab új térfigyelő kamera telepítésével, melyeket a Közterület-felügyelet ügyeleti központjába kötnek be.

Dr. Adorján Gusztáv a Fidesz-KDNP frakcióvezetője elmondta, a térfigyelő kamerák fontosak a biztonság szempontjából, a rendőrségi beszámolóban is elhangzott, hogy ahol van ilyen, kevesebb a rongálás és más atrocitás.
Jeszenszki András az MSZP önkormányzati képviselője hangsúlyozta, a közbiztonság megerősítését természetesen támogatják, a kamerahálózat kiépítése még a szocialista vezetés idején kezdődött, ez annak a folytatása.

További képekért kattintson a fotóra!

Lengyel Máté a Jobbik önkormányzati képviselője azt mondta, teljes mértékben támogatják az elképzelést, szerintük a város több parkjába és játszóterére is kellene térfigyelő kamerákat kihelyezni.

1 milliárdos projekt

Az önkormányzat elfogadta azt a pályázati programot is, amelyet az Infrastrukturális Fejlesztések keretében megvalósuló, Csomópont fejlesztés, és terek útjainak, járdáinak rekonstrukciója című, központi költségvetés terhére terveznek benyújtani. Az 1 milliárd forintos projektből a Stadion - Kótaji - Hímes - Vasvári Pál utcai körforgalom kialakítása, valamint a Benczúr-Bessenyei tereket határoló utak, járdák rekonstrukciója valósulhat meg. A képviselők a decemberi közgyűlésen elfogadták a jövő évi munkatervet is.

 

Szoboszlai Tibor