A Vasas lesz az ellenfél a Magyar Kupában
Fotó:Kohut Árpád

A Vasas ellen játszik a női röplabda Magyar Kupa elődöntőjében a Fatum Nyíregyháza. A mieink az Újpest ellen győztek az előző körben, így jutottak a legjobb négy közé, míg a fővárosiak a negyeddöntőben az MTK-t búcsúztatták, úgy, hogy játszmát sem veszítettek.

A versenykiírás szerint az angyalföldiek elleni párharc első mérkőzése január végén, a visszavágó február közepén lesz, a győztes pedig a döntőbe jut, melyet március 12-én tartanak. A másik ágon a Kaposvár és a Békéscsaba jutott a kupa elődöntőjébe.