A vásárlók és az eladók is örülnek az idősáv megszűnésének
A vásárlók és az eladók is örülnek az idősáv megszűnésének

Visszatért a megszokott vásárlási rend az élelmiszerboltokban, drogériákban és patikákban, miután a kormány pénteken felfüggesztette az idősek vásárlási sávját. Az Idősügyi Tanács és a szakmai szervezetek javaslatára döntöttek a módosításról. A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi főosztályának vezetője a közmédiának azt mondta: az intézkedés célja a zsúfoltság elkerülése volt. Galgóczi Ágnes ugyanakkor ismét arra kérte az időseket, hogy lehetőleg egyáltalán ne menjenek tömegbe, a vásárláshoz pedig, aki teheti, kérjen segítséget – hangzott el az M1 Híradójában.

Az idősek sávjának felfüggesztésével a bevásárlást már újra, bárki elintézheti akár délelőtt is. Ezzel karácsony előtt tervezhetőbb és könnyebb lett a családok élete, így több idejük is marad egymásra.

„Hétvégén csak ilyenkor tudjuk elintézni ezt a részét a dolognak, a bevásárlást. Így ünnepek előtt meg főleg" – mondta a Híradónak az egyik vásárló, Zsiga Szabolcs. Farkas Ferenc nyugdíjasként a kijelölt időszakban járt boltba, de azt mondta az M1-nek, hogy

advent idején a fiatalabbaknak is lehetőséget kell adni arra, hogy bármikor vásárolhassanak.

„Én egyetértek vele, mert én abban az idősávban jártam vásárolni, ami védve volt. Volt, hogy ebben az üzletben, ami eléggé forgalmas én meg egy öregasszony voltunk, más senki – árulta el Farkas Ferenc.

Üresek voltak az üzletek az idősávban

Három hete vezették be a 65 éven felüliek sávját a drogériákban, patikákban és élelmiszerüzletekben. A hétköznap 9 és 11, illetve hétvégén 8 és 10 között biztosított lehetőséggel nem mindenki élt. Sokan délután intézték a bevásárlásukat a fiatalabbakkal együtt.

„9-11 óra között holtidő volt utána viszont összetorlódtak az emberek, szerettek volna bevásárolni, amit nem tudtak és a vírus szempontjából ez nem volt nagyon szerencsés"– számolt be a tapasztalatairól Szabóné Nagy Szilvia, a Piramis ABC eladója.

Az intézkedéssel csökken a tömegek kialakulásának és a járvány terjedésének esélye, illetve az üzletek dolgozóinak terhelése is egyenletesebb lesz a mostaninál.

Például nem lesznek vásárlói rohamok, több idő jut egy-egy vevőre és az olyan plusz feladatok is megszűnnek, mint a vásárlók életkorának ellenőrzése.

"Ezzel nem csak a vásárlók járnak jól, hanem természetesen a kereskedelemben dolgozó kollégák is, hiszen nem kell olyan mértékű terheléssel számolniuk, mint a korábbi időszakokban, amikor a vásárlási idősávban kicsi volt a terhelés az üzleteken és ebből fakadóan a nap többi részében kiemelkedő volt" – nyilatkozta Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója.

Továbbra is 19 órakor be kell zárnia az üzleteknek

Az üzleteknek továbbra is legkésőbb 19 órakor be kell zárniuk, viszont mostantól időkorlát nélkül és korosztálytól függetlenül mindenki akkor tud bevásárolni Karácsonyra, amikor akar.

"Nagyon nehéz időszakban vagyunk, a decemberi hónap a legzsúfoltabb, a legnagyobb forgalmú, tehát ezt nagyon nehezen éltük meg ezt az időszakot, ebben a mai naptól következett be egy nagyon pozitív változás, amely nemcsak a kereskedelemnek jó dolog, hanem a vásárlóközönségnek ugyanúgy" – mondta el Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. A védekezési szabályokat nem érintik az enyhítések.

Továbbra is kötelező a távolságtartás és a maszk viselése minden üzletben. A járvány terjedését csak így lehet megakadályozni.

Emellett az Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője arra kéri az időseket, hogy ha tehetik, egyáltalán ne menjenek tömegbe.

"Kerüljék azokat az idősávokat, amikor jellemzően a bevásárlóközpontokban élelmiszerüzletekben, gyógyszertárakban, drogériákban nagy a forgalom, többen fordulnak elő. A bevásárlások intézése érdekében kérjenek segítséget szomszédoktól, hozzátartozóktól, rokonságtól" – hívta fel a figyelmet Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője.

Az idősek vásárlási sávjának felfüggesztéséről a kereskedelmi szervezetek és az Idősügyi Tanács javaslatára döntött a kormány és az egy újabb döntésig érvényes.

hirado.hu