A tervek szerint lesz idén VIDOR Fesztivál Nyíregyházán
A tervek szerint lesz idén VIDOR Fesztivál Nyíregyházán

Június 2-ától visszatért az élet a Móricz Zsigmond Színházba: elkezdődtek a Kripli című kamara-előadás próbái, és az Édes Charity próbafolyamata is néhány hét múlva elindul.

A társulat tagjai alig várják, hogy végre ismét dolgozhassanak, hiszen mindannyiuknak hiányzott már a színpad, a közös munka. A járványügyi veszélyhelyzetben bevezetett korlátozások nagy részét már feloldották, viszont várhatóan augusztus 15-éig teljes nézőtérrel még nem lehet színházi előadásokat megtartani. Ezért arra készülnek, hogy a nézők biztonságát szem előtt tartva, a megfelelő távolság betartásával egyelőre a Rózsakert Szabadtéri Színpadon a saját, bérletben is szereplő kamara-előadások pótlását kezdik el. Hamarosan indulhat a Rózsakertben a szabadtéri mozi is közkedvelt kultfilmekkel. A színházi előadások közül a 9-tõl 5-ig című darabot – most úgy tűnik – a korlátozott feltételekkel, augusztus 16-án pedig az Édes Charity című zenés musicalt – abban bíznak –, már telt ház előtt tudják majd bemutatni. A VIDOR Fesztivállal kapcsolatban úgy készülnek, hogy megrendezik, de jelenleg nem tudni, milyen korlátozások lesznek érvényben a nyár végére.